Chanda Hahn - Bűbájtalan

Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.

Oldalak száma: 256

Eredeti cím: UnEnchanted

Kiadás éve: 2014

Sorozat: Balszerencsés tündérmese 1.

Fülszöveg: Mina Grime az iskola lúzere, egészen addig a napig, amíg meg nem menti a suli legmenőbb pasijának az életét egy iskolai kiránduláson. Egy csapásra minden megváltozik, a lány hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és minden lépését a szerencse kíséri. De mikor már a dolgok nem is mehetnének jobban, Mina édesanyja bejelenti, hogy elköltöznek. Mina kérdőre vonja édesanyját, aki kénytelen elmondani a családi titkot. Mina Grime valójában a Grimm testvérek leszármazottja, és egy átok terheli őt, mely generációról generációra öröklődött. Vannak rések, ahol az emberek és a tündérek világa összeér, ezen a mesevilág lényei átszöktek, és az emberek bosszantásával múlatják az időt. Mikor az emberek megelégelték, alkut kötöttek a varázslényekkel. Azok megígérték, hogy ha az emberek végigjátszák az összes mesét, és sikeresen befejezik a történeteket, visszamennek saját világukba. Ám a mesék gyűjteménye egyszer csak életre kelt, és saját maga kezdte irányítani a történeteket, megnehezítve ezzel az emberek dolgát. Olyannyira, hogy bár a Grimm testvéreknek több mint 170 mesét sikerült végigjátszani, nem tudták mindet befejezni. Így öröklődött az átok generációkon át. Most Minán a sor, hogy belépjen a mesevilágba és megtörje az évszázados átkot.

Véleményem: Alapvetően mindig is érdekeltek engem a mesefeldolgozások, így szívesen vettem a kezem ügyébe ezt a kötetet. Arról már nem is beszélve, hogy ez a történet nem azokat az igazi klasszikus meséket foglalja magába, hanem a Grimm meséket, amikkel kevés író (vagy egyetlen egy sem) próbálkozott még, hogy papírra vesse. Úgyhogy már csak azért is elolvasson, mert a maga nemében egyedit alkotott Chanda. Na, lássuk!

Mina egy teljesen szokványos életet él... Kezdjük elölről! Mina egy majdnem teljesen szokványos életet élt, egészen addig, míg egy tanulmányi kirándulás keretében meg nem mentette az iskola legjobb pasiját, Brodyt. Innentől kezdve ugyanis teljesen felfordulnak körülötte a dolgok. Főleg, hogy Brody igen nagy érdeklődést mutat a lány felé. De, ha nem lenne már így is minden elég drasztikus, kiderül Mina családjának féltve őrzött titka is, mely egy ősrégi átkot takar. Mina ugyanis a Grimm család leszármazottja, és a sorsa az, hogy újra és újra beteljesítse a meséket, hogy a Történet megelégedjen vele, és ne sodorja bajba Mina öccsét. 
A lány pont azért, hogy családját védje, hajlandó végig csinálni a meséket, de hamar rájön, hogy egyedül nem fog menni. A Grimoire (varázslattal rendelkező könyv, mely a kiválasztottat segítheti) közben járulásával azonban a lány kap maga mellé egy segítőt, aki közel sem annyira gáláns, hogy nagy támogatást nyújtson.

A könyv, hogy is mondjam... valamiképpen csalódásként tudtam elkönyvelni, hiszen sokkalta jobbra számítottam. Mint már említettem nagyon szeretem a mesefeldolgozásokat, hiszen itt mindig egy bizonyos (az eredeti könyvben szereplő) tulajdonság fel van nagyítva. És persze ez az agyunk olyasfajta szüleménye, melyet már meghatároznak az előismeretek. Mégis, ha úgy van megírva, sokban elüthet az igazi történettől. És, van valamiféle viszonyítási alapunk is ezekben az esetekben, én legalábbis mindig összehasonlítom a feldolgozást az eredeti művel. A Bűbájtalan esetében azonban több művel kéne összehasonlítanunk. :)
A könyv egy viszonylag felületes bevezetéssel indul, amelyet egyből megfűszerez Chanda a cselekményszál beindulásával. Nem igazán kell sokat ülni a babérjainkon, ha valami kis történésre vágynánk, bár egy 250 oldalas könyvnél ez nem akkora szó. De, amint belementünk a bonyodalmakba, Chanda mintha elvesztette volna a fonalat, és nem is tudta volna, hogy hogyan álljon neki az információk ránk zúdítására. Ennek az lett a következménye, hogy nem volt képes mindent alaposan megmagyarázni, sőt egyes dolgokat ki is hagyott, de azért ki lehetett silabizálni a történetből, hogy az akkor mi is akar lenni.
Tetszett azonban, hogy próbált kreatívkodni, mind a cselekmény, mind a mítikus lényeket illetően. Kitalált egy nyomós okot arra, hogy miért is van szükség az újrajátszásokra, és ebbe az olvasó kapaszkodhatott.
Ami azt illeti, a könyv fénypontjai, az újrajátszások elég gyengén sikerültek Chandának. Elég, ha csak annyit mondok, hogy rendkívül semmit mondóak, semmilyenek voltak. Gyakorlatilag az első mese annyi volt, hogy megmentette egy fiút a haláltól. Észere sem vehettük. A második meg, hogy bement egy boltba. Azt-a min-de-nit! Majd kieset a szemem, amikor rájöttem, hogy már két mesén túl vagyunk, és fel sem tűnt! Szóval nem a kedvenc részeim a könyvben. Egyedül Jared jelenléte volt az, ami egy kicsit felpezsdítette a hangulatot, de ő meg alig szerepelt. De, ha mégis a porondon állt, akkor már egyenesen üdítőek voltak epés megjegyzései, hozzászólásai, és szarkasztikus humora.
Amennyire leesett, a romantika is szerepet kapott a könyvben, de eléggé finoman, diszkréten. Brody és Mina között ugyanis, mintha alakulgatott volna valami. Arról már nem is beszélve, hogy én egyből (amint egy jóképű tündérfiú) Jared került a képbe, azt feltételeztem, hogy szerelmi háromszögről lesz szó. Ugyan, ebben a könyvben még nem történt meg, de ki tudja? Általában jó a szemem ilyen téren, majd meglátjuk.
Mint sok más könyvekben, ebben is egy átlagos (láthatatlan) lányt kaphattunk főszereplőnek, aki meglepő módon azért bátor is. De számomra zagyva is volt. Hogy miért? Megtudta, hogy Grimm (ott kezdődik, hogy nem is volt számára kérdés, hogy azok kik? vagy azok mit csinálnak? vagy, hogy miért hazudott az anyja neki éveken keresztül a hülye családnevéről? Nem!) és az volt az első reakciója, hogy mit kell tennem!? Ez most komoly?? Ennyire egyértelműnek vette, hogy most akkor neki mindent meg kell tennie? Abból, hogy a neve Grimm?? Ez a jelenet, eléggé WTF pillanat volt számomra (már bocsánat a nyers kifejezésért).
Ami megdöbbentő volt számomra, az az, hogy bár messze nem volt kidolgozott a történet, mégis szívesen, mosolyogva olvastam végig a kötetet. Hosszának köszönhetően egy nap alatt le is tudtam tenni, de legalább addig is szórakoztatott.
Chandának ugyan nincsen lehengerlő humora, de volt azért egy - két jó vicc, amin tudtam hangosan nevetni. Hál' Istennek, hogy volt, hiszen ezek is szolgáltattak valamiféle lazaságot a kötet számára. Mert amúgy az egész, egy kicsit karót nyeltre sikerült.
Ami a legesleginkább zavart ebben a kötetben, az az volt, hogy elvesztette azt a tulajdonságát, ami minden mesében nagyon fontos. A mondanivaló. Semmiféle üzenete, tanulsága nem lett a kötetnek, és ez némiképpen rosszul esett. 
Ugyan (természetesen) ez a kötet is függővéggel zárult (mi ez a mánia, hogy mindent így fejeznek be?), de köszönhetően az imáimnak, nem lett annyira erőteljes. Szóval, nem a mondat közepén fejezték be, bár nem hiszem, hogy meglepődtem volna, ha mégis. :)
A karakterekkel nem nagyon tudtam összebarátkozni ilyen rövis idő alatt, de azért Jaredet megkedveltem. ♥

Értékelésem: Hát, sokkal jobbra számítottam, de azért elmegy. Szórakoztató történet volt, de túl sok hibával. Chanda sok dolgot nem magyarázott el, kihagyott részeket, amire a reakcióm az volt, hogy elkezdtem vizslatni az oldalszámokat, gondolván: Ki hagytam egy oldalt, vagy mi? - Biztosíthatlak titeket, hogy nem hagytam ki egyetlen egy oldalt sem. Chanda írt ilyen összevisszán arra alapozva, hogy mi belelátunk a fejébe. (Ez csak azért volt szívás, mert nem tudom, mire gondolt. A humora nem nagy szám, de azért örülök, hogy próbálkozott a viccekkel, pozitív hatást gyakoroltak ugyanis a könyvre. A szereplők, a visszajátszások semmilyenek voltak. Az egész elvesztette a mesejellegét, semmi tanulságot nem hordoztak magukban.
Nem feltétlen ajánlom!