2016. december 22., csütörtök

Norbert Winney - Sárkányok, farkasok és almák


Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalak száma: 320

Kiadás éve: 2016

Sorozat:a sorozat 1. része

Fülszöveg: Közhírré tétetik! Aki megmenti a királylányt a sárkánytól, elnyeri a kezét és vele a fele királyságot! Vízfüttyő Loson a nincstelen tizenhárom évesek magabiztosságával vág neki a kihívásnak, hogy egyik kalandból a másikba csöppenve egy életre elköteleződjön az izgalmak mellett. Mesés környezetben játszódó fordulatos kalandjai során sárkányokat tüzel fel, boszorkányokat cselez ki, farkasemberekkel néz farkasszemet, királyokkal alkudozik, lovagokkal és törpékkel akasztja össze a bajuszt, sőt magával a Nagy Kaszással, a Halállal is meg kell küzdenie.

Véleményem: Amikor ránéztem erre a borítóra, tudtam hogy nekem ezt olvasom kell. Köszönet illeti az Athenaeum kiadót, hogy lehetőséget biztosítottak a könyv elolvasására. Már kíváncsian várom, hogy milyen mesét fogok az elkövetkezendőkben olvasni. Nagy reményekkel állok neki a könyvnek. Na lássuk, hogy milyen is volt valójában Norbert Winney sorozatának első része, melyben Vízfüttyő Loson kalandjait követhetjük végig.

Képtalálat a következőre: „dragon”Őszintén szólva, amikor nekikezdtem ennek a könyvnek, teljesen másra számítottam, mint amit kaptam.  Nagyon szeretem a meséket, lélekben még mindig gyermeknek tartom magam, így boldog voltam, hogy egy igazi mesét tarthatok a kezemben. Ám aki hozzám hasonlóan erre számít, csalódnia kell majd. Személy szerint pozitív csalódásként éltem meg ezt a könyvet. 
Nagyon megszerettem Norbert stílusát. Könnyed, laza, mégis rendkívül izgalmas könyvet alkotott. Amit én furcsálltam, hogy nem egy egybefüggő történettel van dolgunk, hanem három különálló történettel, melyek önmagukban is megállják a helyüket. Mindhárom történet egy ismert mese feldolgozása, legtöbbször még több fantasy elem bevonásával.
Képtalálat a következőre: „werewolf”A könyv talán egy picit nehezen indult be, ennél fogva kellett egy bizonyos időnek eltelnie, mire beszippantott Norbert Winney világa. Főszereplőnk az elején még egy nincstelen árva, aki mások fújólása ellenére is nekivág megmenteni a királylányt a sárkánytól. Számomra ez kicsit hihetetlennek hangzott, hiszen egy törékeny kisfiúról volt szó, akinek persze mása sincs csak az esze. De hát a mesékben minden lehetséges! Miután kiállja a próbákat, rájön a küldetésének turpisságára, sikerül megmentenie a "királylányt". S, ahogy lenni szokott jutalomban is részesül. Ezek után az udvarban él, s ő lesz az a megbízott, aki a királyfik elé különböző akadályokat kell, hogy állítson.
Képtalálat a következőre: „dark witch”Az eleje tetszett a legkevésbé, ám mintha Norbert a 2. történetnél jött volna csak igazán bele az írásba. Lesz bőven dolgunk boszorkányokkal, vérfarkasokkal, patkányokkal, sárkányokkal, és persze almákkal is. Nagyon szeretem a fantasy könyveket, s ebben a kötetben nem lesz hiány ezen elemekből sem. :) A vérfarkasos jelenetek igazán jól kivitelezettek voltak, sokkal szívesebben olvastam volna arról többet.
Ami a karaktereket illeti, azonkívül hogy kellett egy bizonyos időintervallum, mire megszoktam ezeket az igazán különös neveket, úgy érzem, hogy kellően kidolgozottak voltak, szereplési arányukhoz képest. Mivel nem egybefüggő a sztori, természetesen rengeteg mellékszereplőt is kaptunk. Akikről a végén egyáltalán nincsen semmi tudomásunk. Örültem volna neki, hogyha Norbert elárulja, hogy mi is lett végül a sorsuk. Főszereplőként a patkányt, Losont, és a Losont segítő boszorkányt, Rozit tudnám kiemelni. Melyek közül a boszorkány volt számomra a legviccesebb, kétségkívül őt kedveltem a legjobban. 
Képtalálat a következőre: „rat”A  sztori között több év is eltelik, s ahogy haladtunk előre az időben, úgy változtak szereplőink. Némelyiküknél, főleg Losonnál igazi jellemfejlődést figyelhettünk meg. S bár nem merem azt állítani, hogy egy teljesen megfontolt, érett férfiú kerekedett ki belőle, de a kezdetekhez képest igazán megkomolyodott.
Képtalálat a következőre: „snow white apple”Ami nagy fájdalmam a könyvvel kapcsolatban az nem más, mint a szerelmi szál. Bár jelen volt a kötet 2/3-ában, mégis egy nagyon mellékes szálként volt kezelve. Ugyan Losonnak volt egy szerelme, ám nem igazán úgy jöttek össze a lánnyal a dolgok, mint általában a mesékben. Ám valamilyen szinten ez megmosolyogtatott, hiszen abszolút nem ezen fordulatokra számítottam. Azonban ezzel kapcsolatban még mindig nem értem Loson reakcióját a nyaklánc miatt. Kifejezetten úgy viselkedett akkor, mintha 5 éves lenne, akinek kenyere másik hibáztatása. No, mindegy!
Igazából mindegyik része korrekt befejezést kapott, nem érzem úgy, hogy bármiféle hiányom lenne. Egyszeri olvasásra alkalmas, ajánlom!

Értékelésem: Nem azt kaptam, amire számítottam, ám ennek ellenére egy szavam sem lehet, hiszen ez egy felnőtteknek írt mese, amiben mindenki fog valami szórakoztatót találni. A romantika hiányát, a fantasy elemek mérhetetlen használata feledtette el velem. 3 mese, egy könyv. Ajánlom!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.