John Green - Csillagainkban a hiba

Kiadó: GABO KÖNYVKIADÓ ÉS KERESK.KFT.

Oldalak száma: 296

ISBN: 9789636896171

Eredeti cím: The Fault In Our Stars

Kiadás éve: 2013

Fülszöveg: A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni...

A csillagainkban a hiba - John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Véleményem: Olyan sok jót halottam már erről a könyvről, hogy most már muszáj elolvasnom. Hiszen nem olvashatunk mindig fantasyt, ugye? Néha kell valami más, valami érzelgős, sírós, valami komoly hangvitelű.  És hál' Istennek nem kellett csalódnom ebben a könyvben.

A főszereplő, azaz Hazel már gyerekkora óta tudja, hogy beteg. Pontosabban tüdőrákos. Köszönhetően egy csodagyógyszernek, a Phalanxifornak, tovább élhet, hiszen a gyógyszer összezsugorítja a tumort, de ez a tény sajnos nem változtat azon, hogy Hazel folyamatosan a IV., azaz a végső stádiumban van. Hazel kénytelen volt elfogadni a sorsát, miszerint egy héten csak három napot jár a suliba, hogy a vele egykorúakkal nem tud barátkozni, mert azokat feszélyezi Hazel betegsége. Így tehát Hazel egyfolytában jár támaszcsoportba, ahol későbbiekben megismeri Augustus Waterst, aki nagy befolyással lesz a lányra.

A könyv egy elég komoly témát feszeget. A rákról és a halálról olvashattunk, egy olyan tinilány szemszögéből, aki nem olyan sokára szembesülni fog mindkettővel. Attól függetlenül, hogy rendkívül sok mindent tudhattunk meg a különféle betegségekről (legfőképpen a rákról), mégsem éreztem azt, hogy ez a két elem eluralkodna a könyvön.

Ezek mellett a komoly részletek mellett, adagolva kaptuk azokat a lányos momentumokat, mint a csókolózás, avagy nem csókolózás, randi vagy mégsem randi.

És persze, hogy teljes legyen a kép, John megajándékozott minket és Hazelt is, egy jóképű, kedves, figyelmes, okos, és mindenek előtt, vicces fiúval, aki jó sok fejtörést gyárt majd Hazelnek.

A szerelmi részért piros pont jár az írónak, Johnnak. Hála Istennek nem volt benne szerelmi háromszög, azoktól már úgy is felfelé áll a hajam. És bónusz, hogy nem csöpögött a nyáltól az egész.

Végül is meg volt benne rendesen szerelmi szál, minden netovábbjával együtt, de nem éreztem azt, mint sok más könyvnél, hogy ez már túlzás. El tudom képzelni, hogy ez annak is köszönhető, hogy férfi írta. A női írónők lehet, hogy egy kicsit felnagyítják az ilyen helyzetet, szerencsére itt ez nem történt meg.

Amin viszont meglepődtem még a könyv elején, hogy Hazel szemszögéből követhetük végig az eseményeket. (Ugyanis, legalábbis, amennyire sikerült megfigyelnem, a férfiak, inkább férfi főszereplőkről írnak.) 

És itt van talán a legszebb mondat az egész könyvben, ami nagyon megragadt az agyamban.

" Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte. "

Hazelt nagyon szerethető egyéniségnek ismertem meg a könyvből. Komoly lány volt elvekkel, nem sajnáltatta magát a betegsége miatt, inkább elzárkózott az emberek elöl, minthogy beszélnie kelljen erről az egész szívásról.

Mégis valahogy tapasztalatlan. Sok mindenen ment át, amin más embereknek soha sem kell, vagy legalábbis nem ilyen fiatalon, de a többi dologban, az életben nem tapasztalt. Mondjuk mit várunk egy 16 éves lánytól?

És mit szerettem benne még igazán? Hogy nem törte magát Gus jelenlétében. Nem változott át gonosz boszorkává, vagy éppen nyalizóssá. Mindig hű maradt önmagához, amit nagyon megbecsültem benne.

Ráadásul Hazel könyvmoly, amit nem lehetett nem szeretni az egyéniségében.

Gusról csak annyit, hogy egy álompasi. Őszinte, kedves, okos, művelt, jól néz ki. És, ami a legfontosabb, hogy szókimondó, ami miatt őt is csak imádni lehetett. És szerencsére kitartó is! :)

És ez a metaforás dolog, hát az biztos, hogy nem semmi a srác.

Ráadásul szeret olvasni, amit nem is titkol. És ez az OKÉ! - s flörtölés? - Majd meg pukkadtam a nevetéstől.

Szóval mit is mondhatnék, amit eddig nem mondtam el? A csillagainkban a hiba egy nagyon érzelmes, szerelmi történet, tele fájdalom, ami miatt az ember csak tovább olvassa ezt a könyvet. Nem is beszélve a szereplők közti viszonyról, arról hogy mennyire megtudták érteni egymást a fiatalok.

„ Életem egy részét annak szenteltem, hogy igyekeztem nem sírni azok előtt, akik szerettek, így hát tudtam mit csinál Augustus. Összeszorítjuk a fogunkat. Felnézzünk a magasba. Azt mondjuk magunknak, hogy ha sírni látnak bennünket, az fájni fog nekik, úgyhogy csak a Bánat jelentjük majd az életükben, márpedig nem szabad egy merő bánatnak lennünk, így hát nem sírunk, hanem mindezt végigmondjuk magunknak, miközben a mennyezetet bámuljuk, azután nyelünk, noha a torkunk nem akar engedelmeskedni, ránézünk arra, aki szeret minket, és mosolygunk. „

Kedvenc szereplő: Gus

Kedvenc jelenet: tojás dobálás

Legrosszabb jelenet: az a bizonyos személy halála

Értékelésem: A könyv önmagában nem mondható unalmasnak. Mindig történt benne valami olyasmi, ami miatt kötelező volt tovább olvasni. Bár egyértelmű, hogy a vége teljesen másmilyen lett, mint amire számítottam, minden értelemben. És, ha már így kellett befejeznie ezt a történetet az írónak, akkor már írhatott volna egy epilógust, hogy na vajon mi történt Hazellel. Úgyhogy számomra erősen befejezetlen lett. A szereplők, kidolgozottak, kedvelhetőek lettek, de néha túl tudományosan beszéltek, és ezeknél elég nagyok voltak a váltások. Effektíve nem volt vicces, és bár mindig sírok a könyveken, ezen nem sikerült meghatódnom.