2014. június 26., csütörtök

Tarryn Fisher - Kihasznált alkalom

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 279

Eredeti cím: The Opportunist

Kiadás éve: 2014

Sorozat: Szeress, ha hazudok is 1.

Fülszöveg: Olivia Kaspen éppen most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből. Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah Smith. A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie hazugságainak következményével.



Véleményem: Ez volt az első rubin pöttyös könyv, amit olvastam, és meg kell mondanom nekem nagyon tetszett. Elméletileg fiatal nőknek szól, felső korhatár nélkül. Én azt mondom, hogy egy kicsi korhatárt rakhattak volna rá, hiszen voltak benne olyan jellegű jelenetek, még ha szolidan is. Egyébként New Adult könyv volt, és értem is, hogy miért.


Olivia sosem volt igazán menő az egyetemen. Inkább olvasott, hiszen mint mondta, gyakorlatilag nincsen élete. Így tehát kitűnő tanuló, de a fiúk körében sohasem volt népszerű, egészen addig, míg a lányok bálványa, a suli legmenőbb pasija, Caleb Drake randira nem hívja. A lány először, persze visszakozik, végül beadja a derekát. Itt kezdődött minden.
Olivia és Caleb sokáig jártak, de akkor rengeteget is ártottak egymásnak. És ezen valahogy sosem sikerült tovább jutniuk. Szakításuk után három évvel később Olivia újra visszatért Floridába, ahol Caleb is lakott. Mind eközben kitanulta a jog rejtelmeit, és ügyvéddé vált. A lány egy zeneboltban találkozott újra Calebbel, sok év után. De a fiú már semmire sem emlékezett, még magára Oliviára sem, ugyanis egy autóbalesetben ideiglenesen amnéziás lett. A lány kihasználva az alkalmat újra elkezdett randizgatni a fiúval, amit csöppet sem könnyített meg a tény, miszerint Calebnek új barátnője van, aki képes foggal - körömmel harcolni a fiúért. Vajon Olivia hagyja ezt?


A könyvet végig Olivia szemszögéből olvashatjuk, egyrészt a jelenben, másrészt a múltban. 
A múltban elmeséli, hogy miképp melegedtek össze Calebbel. Míg a jelenben arról beszél, hogy miképp jön össze az amnéziás Calebbel, meg hogy utána mik bonyolítják az ő, és a fiú életét.
Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy ez a könyv csakis és kizárólag a szerelemről szól, és arról, hogy ezt miképp tudjuk beismerni magunknak, és szerettünknek.
" Az élet egy mély szakadék szélén egyensúlyoz: maradhatunk odafent, biztonságban, vagy megnézhetjük, mi van a bizonytalanon túl. "
Arról, hogy egy lány, aki mindig csak a saját hasznát nézte, aki bármikor képes volt átvágni, manipulálni bárkit, aki előre eltervezte azt, hogy másnak hogy teheti úgy tönkre az életét, hogy neki jó legyen, hogyan képes megváltozni, rájönni a hibáira, változtatni azokon, és továbblépni.
" Győztes vagyok bizonyos szempontból - egy túlélő. Hiszen megküzdöttem a bennem élő szörnnyel, és győztem. "

Az eddigi olvasmányaim közül ebben a könyvben találkoztam, talán a legeslegfurcsább főszereplővel, Oliviával. Hiszen ne köntörfalazzunk, ez a lány velejéig romlott. Gonosz, számító (dög). Mégsem éreztem iránta utálatot, sőt azt utáltam, aki keresztbe próbált tenni neki. Szerethető személyiség volt, tömérdek hibája ellenére is. De Istenem! Ilyen összevissza lányt! Egyik percben határozatlan, nem tudja, hogy kit szeret, a másik percben meg bármelyik szukát képes lenni máglyahalálra ítélni, ha azzal megkaparinthatná a szerelmét. (Szó szerint.) Ettől eltekintve egy erős, okos, tanult, gyönyörű nő, célokkal és elvekkel. Persze attól még fura dolgokat tett.

Hogy mindenképpen izgalmassá váljon a könyv, Tarryn csak a könyv végén árulja el nekünk, hogy mi az a szörnyű tett, amit Olivia elkövetett. Ha őszinte akarok lenni, azt hittem, hogy minimum kinyírta Caleb anyját (amiért akkora nagy boszorkány, hogy el sem tudom mondani) vagy megcsalta, vagy elárult valami oltári cikki dolgot minden ismerősének Calebről. (Például, hogy a pasi seggén vagy egy csillag alakú anyajegy) Vagy tényleg valami durvát. Ehelyett, azt kaptam, amit. So - so tényleg megdöbbentem. Főleg amiatt, hogy mindenki csakis Oliviáról mondta, hogy mekkora gonosz boszi már, aztán lószart. Caleb sem egy angyal, glóriával a fején, de ez valahogy nagyon ki lett felejtve az egészből.
Caleb. Ő az első olyan férfi szereplő, akiért nem voltam oda. Cuki srác, jó szöveggel, de nem szeretem bele. Még egy kicsit sem. És az a helyzet, hogy ez az egész rohadt egyoldalúan lett megírva. Hiszen mindenki mondja, hogy jaja Olivia ezt nagyon elcseszted, harcolnod kellett volna az igaziért. És mi van Calebbel?? Neki nem kellett volna harcolnia? Az egész úgy van beállítva, mintha csak a nőknek kéne mindenért harcolni. És mi van a férfiakkal?? Persze, azt nem mondom, hogy nem volt mélysége ennek az egésznek, sőt. De voltak benne hibák, amikkel nem tudtam kibékülni.
És ott van Leah. Hát ezt a lányt legalább nagyon is bírtam. Határozott volt, tudta mit akar, és ami a lényeg, hogy tett is érte, nemcsak nyafogott a legjobb barátnőjének Texasban, hogy milyen szar az élete. Nem! Ha kellett betört házakba, információkat lopott, bármire képes volt. És igen, tetszett a belevalósága. Az egyetlen, számomra értelmetlen dolog, hogy ha már ő volt Caleb "új" barátnője, akkor ezt miért nem fejezték ki. Sosem csókolóztak, nem értek egymáshoz, még simi - simi sem volt.
Calebet értem, de Leaht nem.
Kétség kívül a vége volt számomra a legsokkolóbb dolog. Nem egészen erre számítottam, és szerintem, aki olvasta, vagy olvassa az egyet ért velem abban, hogy nem erre számít az ember. És valahogy a Happy Endet is csak félig kaptuk meg. Még problémám volt az, hogy az Epilógusban sem éreztem azt, hogy valami nagyon boldog lenne Olivia. És, hogy mást látott, ahelyett aki ott volt, sem arról árulkodik, hogy Ő a legboldogabb ara a világon. 
De tetszett az írónő stílusa. Jókat és nagyokat nyerítettem a poénjainál, de kellettek is ezek a kis vicces elemek, mivel elég komoly témájú ez a könyv.
A sorozat
Furcsállom egyébként, hogy folytatják ezt a sorozatot. Nekem annyira lezártnak, annyira befejezettnek tűnt, avval hogy elbúcsúzott attól, akitől el kellett. És mégis folytatják még két másik résszel, a Piszkos vörössel, illetve a Tolvajjal. (nem tudom, hogy magyaron is ez lesz -e a címe.)


Kedvenc szereplő: Olivia, Leah

Kedvenc jelenet: a fagylaltozós randi, még a múltban
Legrosszabb jelenet: egyértelműen a vége, bár ha őszinte akarok lenni az sem rossz, csak olyan szomorú

Értékelésem: A komoly téma, a zavaros és szerintem roppant egyoldalú elgondolástól, a fura főszereplő csajtól eltekintve, ez egy nagyon korrekt, elgondolkodtató, vicces, de egyben szomorú történet. Olyan emberekről, akik bár megtalálták az igazit, mégsem lehetnek sohasem együtt vele. Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert nagyon tanulságos volt. Az élet nem könnyű, harcolni kell érte, mert az idő véges.
Mindenkinek ajánlom!!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.