Marni Bates - Gyilkos a vonal végén

Kiadó: Móra Könyvkiadó

Oldalak száma: 346

Eredeti cím: Dial Em for Murder

Kiadás éve: 2016

Sorozat: önálló regény

Fülszöveg: Emmy álma egy öt regényre szóló kiadói szerződés, romantikus vacsora a legjobb barátjával (aki végre bevallja iránta érzett halhatatlan szerelmét) és sok-sok csokitorta. Happy End. Ehelyett valami őrült öregember a Starbucksban összevissza zagyvál neki a sosem látott apjáról, a zsebébe csúsztat egy hipermodern telefont, aztán… meghal. Ennél csak az sokkolóbb, hogy az ismeretlent megölték, és a valódi célpont Emmy volt. Felbukkan a halott férfi arrogáns unokája, aki állítja, hogy a nagyapja él (miért van az, hogy a szexi srácok mind taplók és/vagy zakkantak?), és ráveszi a lányt, hogy iratkozzon át az ő szuperbiztonságos elitiskolájába, amíg meg nem oldják a rejtélyt. Emmynek semmi kedve Sebastian sznob sulijába járni, de minél hamarabb derül ki az igazság, annál kisebb a veszélye, hogy megfojtja a srácot egy kanál vízben. Vagy megcsókolja. Mindkét lehetőség egyformán csábító…

Véleményem: Eddig minden Marni Bates alkotást szerettem, így tehát nem is volt kétséges, hogy ennek a könyvnek is neki állok. Remélem Marni hozza a megszokott formáját, és ebben a könyvben egy új kedvencet avathatok. Mindenesetre a fülszöveg megfogott. Nézzük, vajon a könyv is?

Az eleje kellemes meglepetésként szolgált. Olyan szituációba keveredett főszereplőnk, melybe nem hiszem, hogy sokan kerülnek. Egyszerre voltam zavarodott és izgatott. Vártam, hogy vajon Marni, hogy fog szerepelni, milyen könyvet sikerült összehoznia. Hiszen tény, mi tény hogy nem egészen ilyen történeteket írt eddig. Pont emiatt már a könyv első 50 oldalán is aggódtam. Féltem, hogy a stílusváltás nem lesz előnyős számára. Sajnos nem tévedtem...
Hogy mit gondolok a Gyilkos a vonal végén című könyvről? Egy baromi gyenge könyv volt, amit kár volt elolvasnom. Leginkább amiatt, mert most csalódtam egy nagyon nagyot az írónőben, aki nem mellesleg az egyik kedvenc íróim közé tartozik, vagy legalábbis tartozott.
Az elején még reménykedtem abban, hogy egy Ally Carter Cammie, a Kaméleon jellegű kémes iskolás történet fog visszaköszöni a lapokról. De ahogy egyre inkább belevetetettem magam a könyv olvasásába, csalódottan nyugtáztam, hogy sajnos ez egyáltalán nem üti meg Ally Carter szintjét.
Kaptunk ugyanis egy olyan főszereplőt, akit egyáltalán nem éreztem kidolgozottnak. A beszólásai, megnyilvánulásai a legtöbbször egyáltalán nem illettek az adott szituációhoz. Ezenkívül a gondolatmenete csapongó volt. Elkezdett valamiről beszélni, amihez volt egy teljesen nem oda tartozó gondolata, majd megint visszatért az eredeti témához. Ez egyenesen a halálba kergetett! Bár, ha őszinte akarok lenni, a mellékszereplők sem voltak különbek. Nekik sem volt igazán egyéniségük. Annyira csak a főszereplőre koncentrált Marni, hogy a többieket ki sem dolgozta. De legalább akkor a főszereplő sikerült volna...
A cselekmény annyira borzalmasan száraz, hogy leírni sem tudom. Néha történt ez az, de amúgy semmi extra. Illetőleg, amikor feltűnt végre a gyilkos az legalább tartogatott némi feszültséget az olvasók számára. Ám alapvetően semmitmondó jelenetek összessége a történet, melybe rengeteg veszekedés és kötözködés szorult. Gondolom azért, mert viccesnek szánta Marni ezeket a szócsatákat. Való igaz, hogy egyes könyveiben ezek a jelenetek szoktak lenni az aduászok, amiken annyit nevetek, hogy már a szemem is könnybe lábad. Ám jelenleg az egész rémesen erőltetettnek érződött. Igazából ne sikerült egyszer sem nevetnem, ami eddig egyetlen egy Marni könyvről sem volt elmondható.
Így utolsó reményemet a romantikus szálba vetettem, ami (tekintve, hogy Marni minden könyve ifjúsági regény, tehát tele van romantikus pillanatokkal, szóval) Marni erőssége. Hihetetlen számomra, hogy mégis képes volt ennyire elszúrni a történet ezen részét is. Most komolyan hol járt az agya írás közben? Ha mást nem, akkor legalább rutinból kellett volna írnia egy szerelmes történetet. Hát nagyon nem jött össze. Komolyan mondom szenvedtem. Főszereplőnk ugyanis állati szerelmes legjobb barátjába, aki természetesen nem úgy gondol rá. Ám amint eljön egy másik suliba, egy nap alatt minden kétségessé válik a számára, hiszen egy másik fiú, akit ki nem állhat (ráadásul semmi vonzódást nem éreztem kettejük között) megcsókolja. Ezután szegénykém azt sem tudja, hogy fiú e avagy lány. Nemhogy melyik pasit válassza. Nem mintha lenne választása. A kettő közül egyik sem érdeklődik úgy iránta. Szóval ezt az egészet nem értem.

A könyv vezérfonala mégis a gyilkos kérdése. Amiből igazából semmi sem sült ki. Röpke 10 oldalban ugyan értesülünk arról, hogy ki volt a bérgyilkos, de semmi több. Ki áll a háttérben? Mi van az apjával? Hogyan került egyáltalán a képbe Sebastian nagyapja? Semmire nem kapunk választ.
Egyéb észrevétel: Nem világos számomra, hogy hogyan létezik az, hogy csak a legvégén mérte be főszereplőnket a retinaszkenner, amikor egy csomó alkalommal nyomkodta azt a nyamvadt telefont. Most komolyan? Gondolkodott egyáltalán Marni????
A kötet vége természetesen függővég. Ami pedig betette nekem a kaput az az, hogy ez egy sorozatnak indul. Nem kételkedem benne, hogy sok embernek tetszeni fog ez a szörnyedvény, de akkor is! Biztosan nem fogom magam a következő résszel kínozni! Helyette inkább fohászkodom Marnihoz, remélem hallja, hogy maradjon meg inkább a habos babos történeteinél, mert azok legalább sikerülnek neki. Ez ugyanis kritikán aluli volt. A 2,5 csillagot csak azért adom meg neki, mert olvasmányos volt. Illetve a végén egy bizonyos véres jelenet elég hatásvadász lett.

Értékelésem: Ilyen könyvet még egyet ne! Most komolyan sorozat lesz ebből? Eddig minden Marni könyvet szerettem, de elfogultság nélkül olvastam el ezt a történetet. A karakterek szörnyűek. A főszereplő csapongó, a beszólásai, tettei nem illenek az adott helyzetekhez. A romantikus szál nemhogy gyenge, lényegében nincs is, de ami van az is szörnyű. A cselekmény borzalmas, alig történik valami. A végére nem sült ki semmi ebből a kavarodásból. Marni több feltűnő hibát is ejtett, melyen nem tudok csak úgy szemet hunyni. A humorosnak szánt jelenetek nemhogy nem viccesek, hanem egyenesen erőltetették. A befejezés természetesen függővéges, de nem kínzom magam a folytatással. Nem ajánlom!