Kelley Armstrong - A szellemidéző

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 344

Eredeti cím: The Summoning

Kiadás éve: 2011

Sorozat: Sötét erő 1.

Fülszöveg: Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké. A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba. A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat - a sármos Simont és gyanús, soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet - rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos "problémás a gyerek" viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül...

Véleményem: Alapjában véve nem halottam még túl sokat erről a könyvről, de ha mégis, akkor nem istenítették, és nem zengtek róla ódákat, úgyhogy gondoltam miért is ne olvassam el. Lehet, hogy furcsán hangzik, de mostanában, ha túl sokat hallottam egy könyvről, jókat, akkor azok sohasem nyerték meg a tetszésemet. Így adok egy esélyt ennek A szellemidézőnek. Arról nem is beszélve, hogy jó lenne egy kicsit ráhangolódni a Halloweenra, amihez ez a könyv tökéletes, hiszen nem kevés olyan jelenet van, ami biztosítja nekem a kellő hangulatot ehhez az ünnephez. :D

Chloé, a főszereplő egy napon arra ébred, hogy minden megváltozott körülötte. És most nem csak arról beszélek, hogy 15 évesen végre megjött a menszesze, hanem arról, hogy olyan dolgokat kezd el látni, amit a legtöbb ember nem. Szellemeket, hullákat. De vajon ki hinne neki? Egyszerűbb ugyanis egy diliházba berakni, a Lyle - házba, ahol az úgymond "betegeket" kezelik, begyógyszerezik. De a lány továbbra is látja a jelenéseket, és bár beskatulyázták, miszerint ő egy skizofrén, Ckloé ennél tovább megy, és ráébred, hogy ez a hely sokkal több egy átlagos diliháznál, és hogy akik ott vannak, feleannyira sem bogarasak, mint természetfeletti erőkkel rendelkező személyek. Ám egy napon elviszik Chloé szobatársát Lizt, akit soha többet nem lát már, csak szellem alakjában. A természetes élni akarásnak köszönhetően a gyerekek, Chloé, Simon és Derek, majd későbbiekben Rae eltervezik, hogy megszöknek. De vajon ez a helyes döntés?

A kötet ahhoz képest, hogy milyen gyorsan beindult, és mennyi minden történt a legelején, egy igen lassú és talán egy kicsit unalmasra sikeredett, úgy a közepe felé érezhetően. Meglepő módon nem igazán történt semmi sem, pedig lett volna idő rá. A cselekmény szál, tehát lassú, de mindemellett színes is. 

Szinte az első pár oldalban belecsöppentünk ebbe a világba, ahol Chloé már egy széné égett pali elöl menekül az iskola folyosóján. De ez után nagy kuss! Szó szerint nem történt semmi lényeges, semmi izgi, amire azt mondanám, hogy ez már király!.

Ellenben ezt úgy tette élvezhetőbbé, hogy titkos szálakat is beleépített az írónő, amik a könyv légvégéig nem is igazán kerültek szóba, és csakis akkor derültek ki a dolgok. Pedig néhány alapvető dologról van szó, ami az egész könyv olvasása közben a fejünk fölött lógott.

Pl. Mi ez a dolog Derekkel, hogy mindent rákennek? És főleg Lauren néni! De most tényleg! Lauren néni szinte idegesítően nyugodt volt az egész könyv folyamán, hanem ha az én lányom lenne diliházban, tuti, hogy szívinfarktust kapnék. De mindegy is, ezen csak én akadhatok fent, mert én ilyen dilis vagyok!! XD

Amik ezeket a titkokat illetik, garantáltan jóra sikerültek, arról nem is beszélve, hogy mikor kiderült volna egy úgy-szint nagy és fontos titok, akkor vége van a könyvnek. Magyarán egy tökéletes függővéget kaphattunk, amitől ha nem lenne a kezemben a második rész, akkor teljesen biztos vagyok benne, hogy agyvérzést kapnék! De ennek is meg van az előnye. Mégpedig az, hogy már el is kezdtem a könyvet, mert annyira kíváncsi vagyok. :D

De, mint mindig most is nagyon előreszaladtam. Hiszen még nem is beszéltem a zombis jelenetekről, amiktől garantáltan borsódzott a hátam. Ha mást nem is, de ezeket a jeleneteket annyira élethűen ábrázolta, hogy teljes mértékben eltudtam képzelni bármilyen kicsavarodott hullát, amit megírt. Számomra ezek a jelenetek voltak nem csak a legizgalmasabb részek, de talán a kedvenc részeim is. A könyv fénypontjai! Ám nagy sajnálatomra nem vitte túlzásba az ilyesfajta témájú jeleneteket. Bár ha többet írt volna, akkor a könyv jobban hasonlított volna egy Horrorra, mint egy Fantasy kötetre. Úgyhogy végül is mindenek van értelme. Tény mi tény, hogy engem nagyon tudott volna szórakoztatni, ha több menekülős rész van. Mint például, amikor lent volt a pincében és megidézett egy szellemet. Na, az besszaratós volt! :P

A menekülős részekről jut eszembe, hogy még az elkövetkezendő kötetekben biztos, hogy fogunk olvasni róla, ugyanis szereplőinkre még sok megpróbáltatás vár.

Még nem is beszéltem Chloéról és az ő képességéről. Ugyanis Chloé nem egy átlagos szellemidéző, avagy ahogy a könyvben mondták, nekromanta. (Ez is nagyon tetszett, hogy az írónő nem a megszokott módon nevezte el a szellemlátót, hanem legalább egy kicsit utánanézett ennek az egésznek. ) Chloé képes halottakat látni, beszélni velük, és akár feléleszteni őket, ami ugyebár nem kis bonyodalommal fogja majd megfűszerezni az életét

De azontúl, hogy egy nekromantáról szól a történetünk, hogy nem szomorkodjunk és ne hiányoljunk néhány más természetfeletti lényt, kaptunk vérfarkast, varázslót, boszorkányt, féldémont és sámánt, meg még kitudja mit. Az összes Supernatural lény fellelhető ebben a kötetben, kivéve a vámpírokat, de a későbbiekben még az is előfordulhat.

Amit mindig, minden könyvben hiányolok: H U M O R ! ! ! Hát, most már kénytelen leszek hozzá szokni a tudathoz, hogy könyvet csak úgy tudok olvasni, hogy ezt a fontos elemet elhanyagolom, és nem veszem fől a hiányát. Pedig szerintem az az igazán jó könyv, ami szórakoztat, ha úgy tetszik, megnevetett. De ez mostanában nem nagyon jön össze nekem!! 

Ahhoz képest viszont, hogy még sohasem halottam róla, és nem istenítik egy igazán jó könyv, volt és érdemes volt elolvasni.

Annyit még így általánosságban a könyvről, hogy aki romantikára éhes az nagyon, de nagyon rossz helyen keresgél, ugyanis a 0% - a volt romantikus. Bár van néhány utalás, és egy - két érdekes szituáció, de ez ebben a könyvben nem teljesedett ki. Maximum a trilógia másik két részében lehetséges, bárminemű szerelmi szál.

A szereplőkről úgy általánosságban annyit, hogy nem igazán tudtam mit kezdeni velük. Olyan semmilyenek voltak. Nem igazán szerepelt egy szereplő sem sokat, kivéve Chloét, Simont, Dereket és talán még Torit.

Chloé ahhoz képest, hogy főszereplő igazán visszahúzódó lány volt, de itt a Lyle - házban, mintha kinyílt volna a csipája, és többé nem érdekelte volna az,. hogy mik a szabályok, és hogy kedvelik - e vagy sem. Abszolút nem írtam le, de még várom, hogy kivirágozzon, és megérjen ehhez a képességhez. Amúgy jól viselt minden kínos, és ijesztő momentumot, úgyhogy le a kalappal előtte.

Simont egy aranyos gyereknek ismertem meg. De nem is igazán ő volt az, aki megragadott a könyvben, hanem talán Derek. A nagy, morcos medve, akinek bár nincsen valami jó külseje, de hatalmas nagy szíve van, amit persze mindennél jobban próbál leplezni. Egy szóval: CUKI!! És itt vannak még azok a veszekedések is, akién bár nem nevettem akkorákat, mint az Obszidiánon, de egyértelműen érezhető volt a vonzalom kettejük között. :)

Tori pedig az a kifejezett sárkány típus, akit mindenki utál. Nekem is sikerült megutálnom, úgyhogy ha ez volt Kelley célja, akkor sikerült neki.

Értékelésem: Ez a könyv kétségkívül nagy meglepetés volt számomra, főleg úgy, hogy ennél sokkalta rosszabbra számítottam. Bár voltak unalmas részei, de azért nagyjából sikerült fenntartani bennem a kedvet, hogy tovább olvassam. Kevés humorral ugyan, de egy érdekes történetet kaphattunk egy nekromantáról, aki bekerült egy diliházba, és próbálja túlélni az ottani életet, a gyógyszereket. Jó kis menekülés részekkel, zombis jelenetekkel tarkított, Halloweenra való olvasmány. És ezek a hullás jelenetek? Ohhh, hogy nekem ezek mennyire tetszettek. És legalább nemcsak a nekromantákról, de más egyéb természetfeletti lényekről is szólt. Sok titok volt benne, ami ösztönözte az olvasót, és engem meg is győzött róla, hogy olvassam végig. De, amikor befejeztem! Azt hittem, hogy ott durran el az agyam, ugyanis a függővég egy újabb tökéletes példájával találkozhattam. Szóval azt hiszem neki is ugrok a következő résznek! :D Ajánlom mindenkinek, aki nem romantikus könyvet, hanem egy kicsit ijesztőbb fantasyt akar olvasni. (Nyugalom, nem annyira ijesztő!)