Anna Banks - Triton

Kiadó: MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT.

Oldalak száma: 272

Eredeti cím: Triton

Kiadás éve: 2015

Sorozat: Szirénia öröksége 2.

Fülszöveg: Emma éppen most jött rá, hogy édesanyja egy réges-régen eltűnt Poszeidón hercegnő, és az a tény megrengeti identitását. Félvérként az emberi világban különcnek és bogarasnak tartják, a Szirének között pedig utálat tárgya, ugyanis törvényeik szerint a félvérek által megérdemelt sors a halál. Ha még ez nem lenne elég gond, édesanyja feltűnése a Szirének világában egymás ellen fordítja a két királyságot, Poszeidónt és Tritont. Vajon Emmának most mit kellene tennie? Teljesítse Galen kérését, azaz legyen biztonságban és reménykedjen a legjobbakban? Avagy érdemes lenne felvállalnia önmaga felfedésének kockázatát- és az ajándékáét-, olyan emberek életét mentve meg így, akiket sosem ismert?

Véleményem: Imádtam a Poszeidónt, és alig vártam hogy ez a rész is a kezembe kerülhessen. Sajnos mostanában nem igazán írnak olyan könyveket, amik a vízben játszódnak (ami mellesleg nagyon nagy hiba), így amikor tavaly felfedeztem ezt a könyvet örömtáncot jártam. Arról már nem is beszélve, hogy akkora mázlink van, hogy Anna Banks még tehetségesen is ír, és jó amit csinál. Szóval be vagyok sózva! Lássunk is neki!

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet még izgatott voltam. De már a második oldalon olyan problémákkal kellett szembenéznem, amivel eddig nem nagyon. A szereplők neveit ugyanis teljesen elfelejtettem, és fogalmam sem volt arról, hogy ki kicsoda. A pláne már csak az, hogy a 2. oldalon volt egy olyan mondat, mely 6 személynevet tartalmazott, s ebből egyetlen egyet sem ismertem fel. Szóval, érdekesen kezdőzött. :)
Előszöri problémáimat leküzdve végre a cselekményre tudtam koncentrálni. Egyből belecsaptunk a lecsóba, és tényleg nem kellett sokat várnunk arra, hogy izgalmak garmadájával találjuk szembe magunkat. Ez volt számomra a fő pozitívum a könyvvel kapcsolatban. Jó volt végre egy olyan történetet olvasni, melyben nem kell 100 oldalakat várni arra, hogy végre történjen valami. A szírének világa egyből beszippantott minket, s nem is eresztett az utolsó oldalig sem. 
Míg az előző részben inkább a szárazföldön tartózkodtunk, addig ebben a kötetben sokkal többet voltunk a vízvilágban, így megismerhettük egy kicsit tüzetesebben a szirénvilágot. Lényegében az egész könyv a szirénvilág sorsával foglalkozott. Illetve avval, hogy Anna Banks bemutatta nekünk, hogy mennyire nem különböznek a szirének az emberektől. Ugyanúgy fellelhetőek voltak az ellentétek, az ellenségeskedés, ármánykodás, hazudás, hatalomvágy, mint nálunk, embereknél. Természetesen ezek a kis apró momentumok adták azt a bizonyos feszültséget, ami az egész könyvön végigvonult.
Feszültség. Ez a szó mindenképpen jellemzi Anna Banks Triton című könyvét. Hiszen olyan ellentétek alakulnak ki, melyekre az olvasó abszolút nem számítana. A cselekmény várható alakulása már a kötet első 40 oldalában lesokkolja az olvasót. Anna azonban nem kímélt minket. A történet ugyanis folyton olyan fordulatokat vesz, melyek nem kis pofoncsapásul érnek minket, és a karaktereket. Ám a könyv legvégén, egy bizonyos (általam) rendkívül megkedvelt szereplő halálakor pattanásig feszült a húr. Úgy látszik Anna szereti a halál jelenlétével az őrületbe kergetni az olvasóit. Nagyon megható jelenet volt ez a mostani is, személy szerint megsirattam őt. Őszintén szólva ez  a történet teljesen kiszámíthatatlan.  De pont ez adta a varázsát. Hiszen ki szeret olyat olvasni, aminek tudja előre a végét? ;) 
Viszont ennyi kaland mellett határozottan háttérbe szorult a romantika. Legalábbis Galén és Emma románca nagyon is mellékessé vált. Persze mint minden probléma okozója, nem tűnt el teljesen, ám közel sem volt annyi romantikus jelenet ebben a könyvben, mint a Poszeidónban. Remélem a következő részben sokkal több szívmelengető párbeszédnek, megnyilvánulásnak lehetünk majd tanúi. 
Helyettük Nália (Emma édesanyja/a Poszeidón-ház uralkodócsaládjának tagja/eredetileg Grom menyasszonya) és Grom (a Triton király/a téves, illetve csaló Poszeidón-ház örökösének férje) szerelme került előtérbe. Számomra kettejük története különlegesen szép volt. Szintén nagyon örültem, hogy Anna belefojt a múltba, s rendesen felfestette előttünk a múlt olykor zavaros történéseit. Ezeknek az elbeszéléseknek köszönhetően teljessé vált előttem a kép, s nem volt több kérdésem Nália tetteivel kapcsolatban. Ám a múlt sok olyan dolgot felhánytorgatott, melyek főhősnőnk lelki világának nem tettek túl jót.
Míg a Poszeidónban megkedveltem Emmát, úgy a Triton olvasása alatt szánalom, és némi ellenszenv alakult ki bennem iránta. Némileg ugyan megértettem az érzéseit, ám mégis helytelennek, mellékesnek éreztem. Jelen helyzetben szánalmas volt, ugyanis sokkal fontosabb dolgokon is törhette volna a fejét, mint ami valóban foglalkoztatta. Ám amikor ötödszörre hallgattam végig ugyanazt a belső monológját, kiborultam, s legszívesebben nem is olvastam volna tovább. Úgy éreztem, hogy Emma ezt most nagyon túljátssza.
A többi szereplővel egyáltalán semmi problémám nem volt. Csak annyi, hogy keveselltem azoknak a jeleneteknek a számát, amiben Galén és Tóraf szerepelt. Náliát és Gromot nagyon bírtam. Egy kicsit zakkantak, de nagyon édesek. Nália mondjuk egy igazi badass szereplő volt. Tökös, kőkemény és harcias. Igazi menő anyuka. :)
Volt azonban egy nagyon nagy problémám a kötettel, ami miatt le is vontam egy fél pontot. Ami nagyon jó ebben a sorozatban, az az, hogy váltott szemszöges írásmódban íródott. Egyszer ugyanis Emma, másszor pedig Galén szemszögéből élvezhetjük a történetet. Azonban mindig akkor váltott szemszöget Anna, amikor valami nagyon izgalmas dolog történt, amiről természetesen én nagyon szívesen olvastam volna néhány szót, de több oldalt is. Ezeket a váltásokat először csak felháborodva, a vége felé pedig elbizonytalanodva fogadtam. Elbizonytalanodtam abban, hogy lehet hogy Anna azért nem írja le ezeket a részeket, mert nem tudná jól megírni? Vagy egyszerűen csak próbálja még ennél is jobban felfokozni az érzelmeket? Nem tudom erre a választ, de azt tudom, hogy rendkívül idegesítő volt számomra így olvasni.
A befejezést ritkán szoktam szeretni a könyvekben, ám most tényleg így volt. Talán egy kicsit sűrűnek mondanám azt a cselekménysorozatot, ami röpke 5 oldalban lepergett. Ettől eltekintve egyszerre voltam feszült, nyugodt, aggódtam és szurkoltam a szereplőinknek. Voltak ugyan megrázó események, ám végül egy boldog kép lebegett a szemünk előtt. Nem kaptunk függővéget, de lesz folytatás. Remélem, hogy minél előbb kiadják, mert nem akarom újra megtanulni ezeket a neveket. ;)

Értékelésem: Egy kicsit jobbra számítottam, de ettől eltekintve tetszett. Izgalmas volt, eseménydús, csavarokban gazdag. Romantikából most kevesebbet kaptunk, ehelyett a feszültségkeltés kárpótolt minket. Nália múltja, Emma kiléte végre értelmet nyert. Jókora bepillantást nyerhettünk a szirénvilág viselt dolgaiba. A leírások továbbra is nagyon tetszenek. Az Anna által lefestett képet mindig lelki szemeim előtt látom. Bár a befejezés korrekt, mégis várom a következő részt. Nagyon ajánlom! Végre egy normális sellős/szirénes történet, mely már az első 10 oldalban elvarázsol s nem is ereszt.