2016. június 5., vasárnap

Leiner Laura - Nélküled

Kiadó: L&L Kiadó

Oldalak száma:448

Kiadás éve:2016

Sorozat: Bexi sorozat 4.

Fülszöveg: Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?


Véleményem: Imádom Leiner Laura Bexi sorozatát. Egészen eddig minden részét pillanatok alatt felfaltam, és korgó gyomorral koldultam a következő rész után. Ugyan nem vékony könyvekről van szó, higgyetek nekem, amikor azt mondom, hogy kevés. Sokkal többet szeretnék olvasni a mi kis csapatunkról egyszerre. De ne legyünk ennyire telhetetlenek. Mindig mindent csak szépen sorjában. :) Na lássuk, hogy mit is gondolok a Nélküled-ről valójában. ☺

Hand painted Tshirt with Nutella. White women by palettePandoraAz előző részhez képest 2 hónappal később járunk a történetben. Azonban nem kell csüggedni. Leiner Laura töviről hegyire bemutat nekünk minden olyan szituációt, helyzetet, lelkiállapotot és eseményt amiről ez idő alatt lemaradtunk.
Nagyon gyorsan, könnyedén vissza tudtam rázódni a történetbe. Alig kezdtem el olvasni a könyvet és síráshatárára kerültem, összeugrott a nyomrom és a víz is levert. Pont ezért szeretek annyira Leiner Laura könyvet olvasni. Hiszen melyik másik író képes arra, hogy az első 10 oldalon ennyi különféle érzést váltson ki az olvasóból? Mindemellett azt is be kell vallanom, hogy a sötétben tapogatóztam a kötet elején, hiszen egyáltalán nem rémlett, hogy mi is volt az Illúzió drámai befejezése. Ám erre is hamar fény derült.
A könyv elején arra fókuszáltunk, hogy Beka hogyan élte meg az utóbbi válságosnak mondható 2 hónapot. Természetesen Nagy Márk nélkül. Beka fokozatosan békült meg a helyzettel, ám egy idő után újra normálissá vált. Aki eljár otthonról, és aki randizik egy helyes rapperrel, ha úgy adódik. Élvezi az életet, a nyugalmat, ami körülveszi. Ám a látszólagos békét egy bizonyos ember megjelenése teljesen a feje tetejére állítja. Nagy Márk. Bizony. Csak egy embernek kell a színen lennie ahhoz, hogy teljesen eluralkodjon a káosz, eredményezve evvel annyi galibát, éles helyzetet, kínos pillanatot, amennyit csak el lehet képzelni.
'BELLO' Cover Boy Robbie Amell: Robbie Amell.  yes i will take him to go: Innentől vált érdekessé a könyv. Ezután nem győztem kapkodni a fejem. Nem kevés kínos, meghökkentő szituációval találtam szembe magam. Persze Nagy Márk továbbra is hozta az idegesítő, de oltárian aranyos szerepét, amin csak nevetni, avagy olvadozni lehet. És természetesen a sors sem volt rest, s szereplőink életébe rendesen beleszórt. Tehát egy izgalmas és cselekmény dús könyvnek mondhatom összességében a Nélküled-et.
A Leiner Laura könyvek erőssége, hogy szimpatikus, önmagukban nevetséges karakterekről szól, akik hajlamosak olyan helyzetekbe kerülni, hogy az olvasónak garantáltan könnye fog folyni nevetés közben. Baromi humoros minden könyve. Ám ebben a részben ebből a mértéktelen humorból nem kaptunk annyit, amennyit már megszoktam. Ettől függetlenül is élvezetes a könyv, ám tény, hogy többre számítottam.
Amit még fontosnak tartok ebben a történetben, az nem más, mint az hogy sztárokról szól. Mondhatni emiatt az aprócska tényező miatt kezdtem el a sorozatot. Eddig egy árva szavam sem lehetett avval kapcsolatban, hogy mekkora mennyiségű sztár életét kaptunk. Hiszen az összes eddigi könyvben koncertekre, show-ra, fellépésekre, turnékra vitt el minket Laura. De most? Most szinte minimalizálódott ez a szál a könyvben, amit én nagyon, de nagyon sajnálok.
Character inspiration #writing #nanowrimo #face: És, hogy mi vette át a helyét? Nem más, mint az őrlődés. Beka őrlődése a két fiú, pontosabban a két életmód között, melyet választhatna. És ez végigvonul az egész könyvön. Mellyel nem is lett volna igazából problémám, csak az volt a baj, hogy ez a szál elhatalmasodott a könyvön, úgymond vezérszállá alakult. Így végig azt követhettük nyomon, hogy Beka Márkkal van, tehát magyarázkodhat a pasijának, aki egyébként tiszta sügér, és egyáltalán nem illik főszereplőnőnkhöz. Ám ezeken a részeken is egyértelműen Nagy Márk, az én személyes kedvencem dobott. Aki mindig igyekezett oldani a feszültségen, vagy éppen feszültséget kelteni. Jaj! Imádom ezt a férfit!Mindig tudja, hogy mikor nem kellene megszólalni! Whaw!! ;)
♫♪PIANO♪♫ ♥.....La música es el corazón de la vida. Por ella habla el amor; sin ella no hay bien posible y con ella todo es hermoso. Franz Liszt: És, bár tényleg szerettem ezt a könyvet, és több mint szívesen olvastam, akadtak problémáim vele. A legalapvetőbb problémám: Az előrevetítések. Nagyon idegesítőek. Előre felforrt mindig az agyvizem, s e legeslegrosszabbra számítva vártam a fejleményeket. Bár az is tény, hogy emiatt olvastam ki ilyen gyorsan ezt a könyvet. De attól még idegesítő volt!
Illetve volt néhány roppant erőltetett párbeszéd, melyek olvasása közben az volt az érzésem, hogy Laura csak ki akarta tölteni a lapot, így húzta mint a rétes tésztát.
Az irónő stílusa mindezektől függetlenül nagyon tetszik. Szeretem az általa megalkotott történetet, bár nagyon remélem, hogy kapni fogunk majd egy olyan könyvet, amikor Beka és Márk kapcsolata kiteljesedik.  Talán a következő részben...
Ami azt illeti, azt hittem hogy idegösszeroppanást kapok, amikor is az utolsó oldalra értem. Vagy 5 alkalommal elolvastam az utolsó 2 oldalt, hogy biztos legyek benne, az van oda írva, ami. Nemhogy függővéget, hanem bizonytalanságot kaptunk végül. Jaj! Miért nem lehet lezártan befejezni egy könyvet??!

Értékelésem: Tehát roppantul élveztem a Nélküled könyvet is, bár volt egy-két problémám vele. Nem kaptunk annyi humort, mint amennyit megszokhattunk ez előző részekben. A szerelmi háromszög mindenen elhatalmasodott, így a sztárság és egyéb evvel kapcsolatos dolgok teljesen el lettek nyomva a könyvben. Ettől függetlenül eseménydús, idegőrlő, izgalmas és olvasmányos volt. Szívesen olvastam, sőt még keveselltem is a röpke 450 oldalt. Szerettem. Bár a befejezéssel vannak gondjaim. Mindenkinek nagyon ajánlom!  :)








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.