Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Oldalak száma: 512

Eredeti cím: A Court of Thorns and Roses

 
Kiadás éve: 2016

Sorozat: Tüskék és rózsák udvara 1.

Fülszöveg: A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát. 

 

Már volt szerencsém Sarah J. Maas írását olvasni. Az Üvegtrón annak idején nagyon tetszett, és a Tüskék és rózsák udvarát is annyian dicsértek, hogy egyszerűen magától értetődő volt, hogy nekem is kell olvasnom. Lássuk is!

Alapvetően kaptunk egy elszegényedett családot, akiknek a napi betevő megszerzése is küzdelem. A család egyben tartásáért és etetésért nem más mint Feyre a felelős, aki amikor csak teheti az erdőben vadászik. Vadászás közben azonban megpillant egy farkast, akit le is lő. Ez okozza a bajokat, ugyanis a farkas egy tündér volt, a tündérek szabályai szerint pedig, ha egy ember elveszi egy tündér életét, vagy az övét is elveszik, vagy a tündérek földjére megy, s ott kell leélnie az életét. Ez esett meg Feyre-vel is, aki kénytelen távozni az emberek birodalmából, hogy teljesítse a kikötést. Egy Tamlin nevű főtündérnél él, s folyamatosan ismeri meg a tündérek természetét, szokásait, bajaikat…

Nagyon kíváncsian vártam ezt a könyvet, azonban közel sem azt kaptam, amire számítottam. Eleinte még érdekes volt a kötet, ám utána több mint a fele unalmas volt. Szó szerint nehezen ment az olvasása. Ám a végére megint beindultak ez események. Én körülbelül az utolsó 150 oldalban ismertem rá arra a Sarah-ra, aki az Üvegtrónt írta. Ott ugyanis végre a küzdelmek, izgalmak, fejtörők és a túlélés vette a kezdetét. De hogy mi is történt az előtte lévő 350 oldalban?  Nem sok minden. Alapvetően kaptunk egy modern Szépség és a szörnyeteg feldolgozást, amit Sarah tündérekkel, csellel és sok-sok halállal fűszerezett meg.

A mi kis  Bellünk, azaz Feyre egy erős karakterre sikeredett, akinek nemcsak a felelősségtudata, hanem a bátorsága, a szíve is a helyén van. Pont olyan badass karakter volt, mint amit az Üvegtrónban is megszokhattunk. A lány kénytelen egy új világban élni, nehezen dolgozza fel, hogy a családja már nélküli is boldogul, így többször is szökésre adja a fejét. Ezek a jelenetek többször hátborzongatóak, izgalmasok is voltak. Igazi színfoltok, miután vagy 100 oldalon keresztül arról olvas az ember, hogy be van zárva a lány…

Tamlin és Lucien az a két tündér, akivel Feyre kénytelen együtt élni. Tamlin a mi hős szerelmesünk, a „szörnyetegünk”, akit elvarázsoltak, így nem tudja levenni magáról sem ő, sem az udvartartása a maszkjukat. Ha lehetek őszinte, szegény Tamlin hidegen hagyott. Nem volt ő szőke herceg. S bár mindenki ismeri a Szépség és a szörnyeteg történetét, kettejük között nem éreztem semmiféle szikrákat sem. Minden ment, amerre menni kellett, sodródtak az árral. De azok az igazi túlfűtött érzelmek, a vágyakozás, a feszültség? Na azok nekem egyáltalán nem jöttek át. Ellenben Rhysanddal, aki csak a kötet vége felé tűnt fel. Igazi sötét herceg volt, szexi, vonzó és mintha lenne valami Feyre és közte… De persze ez csak találgatás. A következő részekben majd úgy is kiderül. Lucien viszont belopta magát a szívembe. Kis trükkös, aranyos tündér volt, érdekes háttérsztorival tarkítva. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit is tartogat számukra Sarah a későbbiekben.

A Sarah által alkotott világ azonban nagyon is elnyerte a tetszésemet. Sarah igyekezett részletesen be is mutatni nekünk, hogy a tündérek mennyire különbözőek, hogy nem mindegyik rossz, hogy mindegyik másképp néz ki, más képességeik, elveik és céljaik vannak. A főtündérek, az udvarok, a tündérföld megosztottsága, illetve az a sötét hangulat mind részletesek, kifejezőek voltak.

A kötet a 3,5 csillagot azért kapja, mert a vége felé beindultak az események, érdekessé és izgalmassá vált a történet, ám előtte nagyon is untatott. Rhysand nagyot dobott a végén, kíváncsian várom, hogy vajon a későbbi kötetekben hogyan is fogja behajtani Feyren a szerződésüket. Tamlin és Feyre romantikus kapcsolata egyáltalán nem jött át, nem éreztem hogy köztük ott lenne a szikra. A világ érdekes, a tündérek pedig ijesztőek voltak.