2014. december 1., hétfő

Dan Krokos - Hamis valóság

Kiadó: FŐNIX KÖNYVMŰHELY

Oldalak száma: 236

Eredeti cím: False Sight

Kiadás éve: 2014

Sorozat: Hamis emlékek 2.



Fülszöveg: Miranda semmi másra nem vágyik, csak normális életre. Eltökélte, hogy túllép származása szörnyű valóságán, miszerint ő csak egy klón, és megpróbálja felhőtlenül élvezni a közösen töltött időt barátjával, Peterrel és többi társával az iskolában. 

Ám hamarosan kénytelen ráébredni: normális élet nem létezik legalábbis nem egy olyan lány számára, akit arra teremtettek, hogy eleven fegyver legyen. Amikor egyik csapattársa renegáttá lesz, az esemény olyan háborút indít el, amely az egész világot veszélybe sodorja, Miranda pedig a végső áldozat meghozatalára kényszerül, hogy megmenthesse a bolygó jövőjét.

Véleményem: A Hamis emlékek című könyv után kétség sem férhetett ahhoz, hogy én ezt a sorozatot tovább fogom olvasni. Hiszen mind a történet, az elképzelés, és Dan stílusa nagyon átjött. Amikor viszont megláttam ezt a borítót, nagyon boldog lettem, ugyanis ez vagy 50 - szer jobban néz ki, mint az első rész borzadály borítója. Ami pedig a fülszöveget illeti... hmm... sokat sejtető, jöhet!! :)

Miranda és csapata ezúttal úgy próbál elrejtőzni a Teremtők elől, hogy egy átlagosnak tűnő életet folytatnak. Iskolába járnak, bálokba, és igyekszenek nem odafigyelni azokra a rosszindulatú beszélgetésekre, melyeknek ők biztosítják a témát. Ám egy nem várt esemény következtében kénytelenek visszatérni a menekülés megszokott izgalmához. Azonban számuk azonnal háromra csökkent, és információ készletük is elég szegényes. Egyetlen megoldásnak tűnik számukra az, hogy követik az egyik agyament klónt, és megkísérelnek rájönni arra, hogy a Teremtők ezúttal miféle terven törik a fejüket. És, ahogy átlépik a sötétséget, és eljutnak egy új világba, hamar ráeszmélnek, hogy ami most következik közel s távol nem lesz annyira egyszerű, mint ahogy azt gondolták. Ám segítséget kapnak egy úgy szint klón társuktól, aki elég bizalmas titkokba avatja be csapatunkat. És gyorsan fény is derül a szem nélküliek létére is.

Abszolút pozitívan álltam neki a könyv elolvasásának. Aztán jött a nagy pofára esés. A kötet egy kicsit semlegesebben indul, mint az első részben. Mirandáék próbálnak egy kicsit hétköznapian élni, ezáltal felszívódni is egyben a Teremtőik szeme elöl. És, mint derült égből villámcsapás, egyik probléma, harc követi a másikat, mígnem az ember csak arra eszmél fel, hogy teljesen elveszett ebben a világban, és a történések forgatagában. Mielőtt azt hiszi valaki, hogy én ezt bóknak szántam, már most tisztáznom kell, hogy nem annak szántam. Sőt engem egyenesen idegesített, és meglepő módon untatott is ez a könyv egyben.
Igazából az első rész, a Hamis emlékek nagyon is tetszett nekem. Meg volt a maga bája, nem volt erőltetett, a szerelmi szál sem volt az egekig marasztalva, egy érdekes alapelvet kaptunk, aminek volt mondanivalója, és el is gondolkodtathatott minket. Bár az első rész nem egy idegtépő, "Ide nekem a következő résszel!" típusú befejezéssel zárult, mégis azonnal nekikezdtem ennek a könyvnek, a Hamis valóságnak. De egyre jobban úgy érzem, hogy ezzel a húzásommal sikerült kiábrándítanom magam Danből, és az ő írásaiból.
Még az előző részben oda s vissza voltam Dan könnyed, egyben lényegre törő stílusáért, ellenben a Hamis valóságban egyszerűen olyan nyögvenyelősnek éreztem. Olyan volt, mintha Dan csak azért nyújtotta volna az egészet, mert meg volt szabva számára, hogy legyen legalább 240 oldal a története. Valahogy olyan, mű volt, na!
Azonban, hál' Istennek, ebben a kötetben sem került nagyon előtérbe a szerelem, amit talán még a sztori elején hiányoltam, de egy idő után csak áldani tudtam a szerencsémet, hogy nem kell még pluszba a szerelemmel, és azok bonyodalmával is foglalkoznunk. Bár nem akarok spoilerezni, de azt azért el merem árulni, hogy Dannek nagyon megfontoltan ugyan, de sikerült úgy kivonnia Noah a képből, hogy mégis benne maradt. Tudom, hogy ez egy kicsit furcsán hangzik, de aki olvasta már, az érteni fogja, hogy evvel mire is céloztam.
Az előző kötet végén ugye Peter és Miranda között alakulóban volt valami kis Lamour féle, ebből az ember arra következtetne, hogy talán Dan továbbviszi ezt a folyamatot is. Számomra ezen pillanatokban jutott el teljesen az eszemig az, hogy most nem is nőtől, hanem férfitól olvasok. Ugyanis melyik író lépné meg azt, hogy egy bimbózó szerelmet félbehagy? A válasz az, hogy semelyik sem, kivéve Dant. Az elején várható módon meglepődtem, majd valami tisztelet, és lenyűgözöttségi érzés kerített a hatalmába, ugyanis Dan mert kilépni a klisé világából, és valami egyedibbet, nem hétköznapit létrehozni.
Ez a tulajdonsága nem csak a szerelmi részeknél, de az általa létrehozott világban, az ellenségekben, és magában a főszereplők jellemében is fellelhető. A legütősebb példám, amivel talán valamivel jobban átlátjátok Dant, az hogy nála semmiben sem lehet biztos az ember. Pl. Bizonyára nem csak velem fordult már elő az, hogy egy izgalmas, (szereplőinkre nézve) életveszélyes jelenetben, csak azért nem izgultam annyira, mert tudtam, hogy úgyis mindenki túl fogja élni. Mi volt az érvem? Hiszen főszereplők, főszereplőket nem fog kinyírni senki sem! Csak egy tipp ezt a könyvet illetően. Az előbbiekre itt nem lehet alapozni, ugyanis Dan előszeretettel hágja át a határokat.
Ami még különösebb  volt számomra, hogy nemhogy Peterről és Mirandáról nem szólt a könyv, hanem Peter tényleg csak néha került a képbe, ellenben Noahval, aki mindig ott volt mindenhol. Inkább őket kettejüket örökítette meg ez a rész. De itt sem a romantikára kell ám gondolni!! :D
Na, de térjünk is a lényegre! Közel sem voltam lenyűgözve ettől a résztől, mint amire számítottam. Bár továbbra is zajlanak az események, mégis ha mondhatom szét untam magam rajta. Ez minek is köszönhető? Hát annak, hogy bár tényleg rengeteg minden történik, mégis lassú az egész és vontatott.
Ahhoz képest, hogy Dan sokkal fantáziadúsabb könyvet írt, tele szörnyekkel, újabb felfedezhető világokkal, újabb klónokkal, rengeteg titokkal, mégsem tudtam élvezni, mert a sok izgalom közepet bealudtam. És annyit el merek árulni magamról, hogy én nem vagyok az a típus, aki elalszik a könyveken. :/
A vége pedig egy gyönyörű, és tökéletes függővég! Kifejezetten olyan, hogyha nagyon élveztem volna ezt a részt, akkor most sikítva rohangálnék a házban, az üzenvén a világnak, hogy: Ide nekem a következő részt! - De ilyesmitől most nem kell tartanom.
A karakterek irányában nem vettem észre semmiféle fejlődést sem. Ha az nem számít annak, hogy még inkább paranoiások lettek, de erre teljes mértékben meg van az okuk. Szerencsére viszonylag kedvelhető egyéniségeknek bizonyultak, így nem utálom ki őket a kötetből. Legalább ő beléjük nem tudok kötni. :)

Értékelésem: Amennyire tetszett nekem az első rész, annyira nem tetszett nekem ez. Lapos volt, unalmas,  hiába volt fantáziadúsabb, leleményesebb és durvább is egyben. Az izgalmas részeket nem tudtam élvezni, mert valahogy az egészet egy nagy szürke egyhangú valaminek érzékeltem. Bevallom őszintén, hogy ez volt az első (de nem hiszem, hogy utolsó) olyan könyv, amit nem bírtam tovább és elaludtam rajta. Pedig még nagyjából izgalmas részeknél tartottam. Tetszett a könyv könnyed kezdése, és az is, hogy hamar átváltottunk az arcsokkoló történetbe. Bár nem tetszett a kötet, azt azért el kell ismernem, hogy Dan nem egy túl kiszámítható ember, és a könyvei sem azok. Olyan húzások voltak a tarsolyában. amik inkább meglepők/sokkolók, mint szórakoztatóak. De így állt össze ez az egész igazán különlegessé.
Egyszeri olvasásra vészhelyzet esetében alkalmas!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm véleményed
~ Angie ~