2014. december 7., vasárnap

Ruth Ozeki - Az idő partjain

Kiadó: TEA KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 424

Eredeti cím: A Tale for the Time Being

Kiadás éve: 2014

Sorozat: önálló regény



Fülszöveg: Nao, a japán tinédzserlány, az öngyilkosság gondolatát fontolgatva akarja papírra vetni dédnagyanyja, egy száznégy éves buddhista apáca történetét. Naplójára Ruth, a japán származású írónő bukkan rá az óceán túlsó partján, a cunami után. E három figyelemre méltó nő párhuzamos története innentől kezdve összekapcsolódik, s ahogy egymás életén tűnődnek, a saját sorsuk is megváltozik: a jelenidőben feloldódik a múlt és új értelmet nyer. Az idő partjain egyszerre bölcs tépelődés és sodró lendületű próza a természeti katasztrófák és a válság nyomán felkavarodott világunkról.
Vajon hogyan fér meg egymás mellett a testi és lelki terrort átélő japán iskoláslány, az írói válsággal küzdő Ruth, a buddhista apáca és a mosómedve-támadást túlélő macska története? Hogyan változtatja meg a szereplők életét mindaz, ami a múlt ködéből felbukkan? Mit tehet gyötrődő rokonai lelkéért halála előtt a vén Dzsiko? Vajon mit jelent az időben létezés és hogyan segíthet a buddhizmus vagy a modern fizika, esetleg egy kamaszlány kegyetlen naplója ennek megértésében?



Véleményem:  Amikor először megláttam ezt a könyvet, nem igazán gondoltam semmi konkrétumra. Megfogott a sokat sejtető borító, és a fantáziadús fülszöveg. És persze, hogy japánokról van szó. A kötet a Tea kiadónak köszönhetően olvashattam el, amiért ez úton is szeretnék köszönetet mondani! :) Na, lássuk, hogy milyen is volt az én szememben Az idő partjain!

Nao egész éltetét Amerikában töltötte, de családi problémák miatt vissza kellett térniük Japánba, ahol megvetik az amerikaiakat (leginkább a II. Vilgáháború - nak köszönhetően). Az osztálytársai kínozzák, így a lány boldogtalan. Az apukája teljesen el van keseredve, és már az öngyilkosságon töri a fejét. Az anyukája pedig próbálja összetartani a családot, ígyhát dolgozik. Nao azonban úgy dönt, hogy papírra veti életének ezen nehéz szakaszát.
Ruth irói válságban szenved, amikor megtalálja egy lány lila tollal írt naplóját. Kíváncsiságának köszönhetően beleveti magát az olvasásába. 
Vajon Naonak sikerül túlélni a gimit? És, vajon Ruth újra képes lesz írni?

Amikor nekifogtam a könyvnek, valamiféle kapcsolat alakult ki kettőnk között. Ruth egyenesen hozzám (olvasóhoz) szólt. És, nagy meglepődésemre, kb. az első negyven oldalban le is akart beszélni arról, hogy végig olvassam a könyvét. Ruth, nem sikerült! Ugyanis végig olvastam a könyved!! :D
A történet elég lassan, szó szerint bicegve indult be, úgyhogy kell hozzá a türelem. De úgy vélem, hogy ezt a témát nem is lehet csak úgy rázúdítani az olvasóra. Hiszen itt kell a jó alapos bevezetés. Főleg úgy, hogy a könyv első 30 oldalában gyakorlatilag azt sem tudtam, hogy miről olvasok, de azért egy idő után csak sikerült felvennem a fonalat!
A kötet alapjában véve egy igazán komoly témát boncolgatott, így nem tudom minden egyes embernek ajánlani. Egyszerre van jelen benne a háború és annak borzalmai (bár ez a történet egyik legeslegkisebb szelete) és maga a japán tinédzserek, és a mai felnőttek kegyetlen tettei, amik nagy hatással vannak főszereplőnkre, Naora. Emellett nagy szerepet kap maga az öngyilkosság, és annak fogalma is. És az, hogy a japán kultúrában, mennyire elterjedtek is ezek a lelkisérült emberek, akik utolsó lehetőségüknek az öngyilkosságot látják, bár evvel talán még rosszul is fejezem ki magam. Ugyanis a japánok nem egészen úgy állnak az élet értékéhez, mint mi. Számukra a halál megtiszteltetés, és egy nagy rétege vágyakozik is utána.
Mégis a legnagyobb döbbentett az a kegyetlenség váltotta ki belőlem, amit a középiskolás fiatal gyerekek tettek Naoval. Vagdosták, csúfolták (nem túl finom szavakkal), megverték, lökdösték, és talán a legszörnyűbb, hogy megpróbálták megerőszakolni is! Gyengén fogalmazok, ha azt állítom, hogy nem küldtem el magamban őket vagy 100 - szor a jó büdös p****ba. És, ezerrel szurkoltam Naonak, hogy álljon fel, húzza ki magát, és támadjon vissza, vagy legalábbis próbálja meg, de ilyesmi sajna nem történt.
Szóval igen, ez a kötet nem igazán kisgyerekek kezébe való! :D Ha nekem kéne megszabnom, akkor én azt mondanám, hogy 16 éves kor fölött lévő korosztály az, aki ténylegesen át tudja érezni a történet minden egyes mozzanatát, és akiket egyáltalán le tud kötni ez a könyv, minden borzalmával együtt is.
Ami viszont felbecsülhetetlen volt ebben a könyvben, az leginkább az érzelmi értéke. A kötet ugyanis tele volt érzésekkel, amik általában negatívak voltak. És azt kell mondanom, hogy bár nagyon hihetően írta meg Ruth, leginkább a korom miatt nem tudtam minden egyes jelenetet átérezni, de még így is sokkal tudtam azonosulni.
A sztori két idősíkban és két szemszög meglátásaimból zajlik. Az egyik Naoé volt, aki a múltat mesélte el nekünk naplója segítségével. A másik pedig nem más volt, mint maga az irónő, Ruth. Általában szeretem a több szemszöges könyveket, de ennél nem jött át nekem. Hiszen (már megbocsáss Ruth) engem leginkább Nao története érdekelt, hogy vele mi történik (meg az apukájával), így elég rosszul érintett, amikor egyszer csak az írónő átváltott magára, a jelenbe, ahol néha tök lényegtelen unalmas dolgokról beszélt. Pl. Nao éppen találkozik a dédanyjával, aki apáca. Erre átváltunk arra, hogy a cunami milyen rombolásra is képes!?? Nekem nehéz volt feldolgozni ezeket az ugrálásokat, arról már nem is beszélve, hogy mennyire kizökkentett az olvasásból. Viszont azt el kell ismernem, hogy pont emiatt volt különleges, egyedi Ruth írásmódja. Hiszen nem sok író szokott így írni egy könyvet, hogy gyakorlatilag beleírja magát.
Amiért viszont csak dicsérni tudom az írónőt, hogy nemcsak néha utalásokat tett a japánokra, vagy megemlítette a japán kultúrát. Nem!! Ugyanis szerves részét képezte könyvének a japán szokások bemutatása, ehhez hozzá tartozik maga a nyelv is. Én magam nagyon szeretek mindent, ami japán, bár az az igazi mangás/animés korszakom az egy kicsit pár évvel ez előtt volt, ennek ellenére nagyon élveztem, és magával is tudott ragadni. Különösképpen örültem annak, hogy nem lett teljes egészében lefordítva a könyv, hanem hagyták egy kevés japán kifejezést is, aminek köszönhetően jobban belemerülhettünk a könyvbe.
Igazéból egy tragikus könyvet kaphattunk, egy semmit mondó befejezéssel. Bár Hál' Istennek nem egy újabb függővéges kötetről van szó, mégis fenn hagy kérdéseket. Vajon öngyilkos lett a végén? És mi lett az apjával? Teljesen befogták őket az emberek, vagy még mindig árulónak tekintik őket? Egyáltalán (ahogy az irónő is mondta) nincs még egy utolsó lap, ami lemaradt a könyv végéről?? :D
A karakterekről általában (szívem szerint) akár oldalakat is tudnék írni. De nem ebben az esetben, ugyanis most megrekedtem. Nem tudom sem jellemezni őket, sem beszámolni arról, hogy milyenfajta változásokon mentek át. Egyszerűen annyira nem ők voltak a lényeg, hogy át is siklottam ezen az apróságon. Remélem ez bocsánatos bűn! :)

Értékelésem: Ez a könyv, úgy ahogy volt meglepett. Ruth olyan dolgokat, problémákat feszegetett, amire úgy gondolom, hogy nem sok író veszi a fáradságot. Ellenben Ruth! A könyv nagy részét a bántalmazások, a kínzás, az öngyilkosság, és a Japánban uralkodó elnyomás teszi ki, egy 15-16 éves lány szemszögéből. Nao naplója nagyon brutális képet biztosít az ottani elnyomásról. 
A kötet két idősíkban, két szemszögből játszódik. Egyedinek tartom, hogy ebből az egyik az irónő, Ruth. De hiába különleges, amikor fölösleges is egyben. Sajnos nagyon, de nagyon sokszor kizökkentem Nao történetéből emiatt.
A japán kultúra megjelenése pozitív hatást gyakorolt az egész könyvre. Imádtam, hogy hagytak nekünk japán szavakat. Ettől az egész olyan tadashii "hihető".
Azoknak ajánlom, akik szeretik az elgondolkodtató, tragikus könyveket. Vagy éppen a japán kultúrát. :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm véleményed
~ Angie ~