M. Robinson - El Diablo

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Oldalak száma: 552
Eredeti cím:

Kiadás éve: 2019

Sorozat: önálló regényként is olvasható

Fülszöveg: Könyörtelen voltam. Féltek tőlem. Feláldoztam magamat. Őt. Mindent… Én magam döntöttem úgy, hogy olyan világban akarok élni, ahol többet érek holtan, mint élve. Rossz ember voltam – sosem állítottam mást magamról. Rengeteg dolgot tettem, amire nem vagyok büszke. Láttam sok mindent, ami belém égett. Fájdalmat okoztam sok embernek, s ezt nem lehet visszacsinálni.Minden rajtam állt. Minden döntés. Minden parancs. Sosem számított, hogy mi helyes, és mi becstelen. Amíg nem találkoztam Vele. Addig védelmeztem, amíg a megszállottja lettem. 

De ki fogja őt megmenteni tőlem? Magától az ördögtől. A sors hozott össze bennünket. A végzetünk közénk állt.Sötét és kegyetlen, domináns maffiózó érzékeny szerelme egy balerina iránt.

FIGYELMEZTETÉS! 

Brutális történet brutális szavakkal. Csak akkor vidd magaddal, ha bírod!

Véleményem: Hallottam már hideget és meleget is egyaránt erről a könyvről. Így egy kicsit kétkedve álltam hozzá. Ám a fülszöveg elolvasása után nem is volt kérdéses számomra, hogy ezt a történetet nekem is el kell olvasnom. Egy maffiózó és egy balerina románca? Ide vele!

A történetről röviden csak annyit, hogy adott egy maffiózó család, a Martinez család, melyben mindig a fiú leszármazott veszi át a családi vállalkozást. Így férfi főszereplőnknek nem is igazán volt esélye arra, hogy megmeneküljön ettől az élettől. De mint minden fiatal, szerelmes lesz, veszteségek érik. Így inkább elfogadja sorsát és El Diablová, azaz magává az ördöggé válik. Ám mint tudjuk az ilyen embereknek van a legnagyobb szükségük az angyalokra. Ekkor kerül be a képbe Lexi, a mi kis balerinánk…

Rettentően vegyes érzéseket táplálok eziránt a könyv iránt. Egyrészt tetszett, mert most előszőr olvastam maffiózókról. Tetszett a durvaság és az a lazaság, szókimondóság, ahogy M. Robinson megelevenítette számunkra a könyvet. Egyáltalán nem zavart az a szóhasználat, amivel írónőnk élt. Valamint a karakterek felépítettsége is lényeges elem volt, de erről majd később…

Stílusában egyész egyedi volt ez a történet. Laza, ugyanakkor rengeteg feszültség áradt a könyvből. Remélem ti is érzitek ezt az ellentétet?! Olyan szörnyű, olykor megviselő eseményekkel kellett szembenéznünk, melyek sokszor felidegesítettek. Közel sem mondanám egy megnyugtató könyvnek. Így már érthető is az a bizonyos figyelmeztetés a fülszövegben. Egyediségét még annak is köszönheti, hogy alapos bemutatást nyertek karaktereink. Egészen gyermekkoruktól kezdődően ismerhettük meg őket, láthattuk az okokat, azokat a ráhatásokat, amelyek ilyenné formálták őket. Mindenhez hozzá tesz egy púpos kanállal az is, hogy váltott szemszögből olvashatjuk a történetet, így Martinez és Lexi gondolataiba, vágyaiba is beláthattunk.

Martinez képében egy olyan főszereplőt kaphattunk, akiről joggal mondhattuk, hogy maga az Ördög. A gyilkolás, kábítószerek, csapdák, nők, minden az ő kezében van. Egy emberélet annyit jelent neki, mint másnak egy porszem. A félelemkeltés, a hatalom, mások sorsa mind rajta múlik, amelyet ő szívesen ki is használ. Nem enged közel magához senkit sem, hisz akkor veszélybe sodorná őket. Persze láthatjuk, hogy mi tette őt ilyenné, biztos vagyok benne, hogy mindenki fejvesztve menekülne előle, legalábbis akinek kedves az élete. Mindemellett van egy olyan oldala is, amely tele van kedvességgel, gondoskodással. Van egy olyan oldala, amely csak törődésre, szeretettre, nyugalomra vágyik. Ám a férfi ezt az oldalát mindenáron el akarja rejteni a világ elől. Egyedül Lexi pillant be az állarc mögé, s látja annak, aki.

Főszereplőnőnk Lexi szintén lelkileg sérült, ám mindenképpen talpraesett ember. Egész kiskorától kezdve kénytelen egyedül boldogulnia, élnie az életét. Sok, mocskosabbnál mocskosabb dolog történik vele, ami nem kicsit volt számomra bicskanyitogató.  Ám bátorsága, ösztönei hajtják, s végül teljesül vágya, miszerint balerinaként felveszik a Julliardra. Hogy pénzt szerezzen, találkozik Martinezzel, s ezután mindig egymáshoz sodorja őket a szél. Lexi bátor, határozott teremtésnek bizonyult, aki bár nagyon tudott szeretni, tudta hogy mikor kell felállni, amitől nagyot nőtt a szememben.

Erotikus kötet lévén nem szűkölködtünk a pajzán, fülledt jelenetekben. Lexi és Martinez között remekelt a kémia. Illetve kettejük jelenetei azért is voltak egyediek, mert előtte láthattuk, hogy Martinez hogy viszonyult más nőkhöz az „ágyban”. Elég részletes leírásokkal szolgált nekünk az írónő, mely rengeteget dobott a törtépnet alakulásán.

Most azonban jöjjön a fekete leves! Miért nem fogott meg engem ez a könyv, miért adtam neki három nyamvadt csillagot? Az a helyzet, hogy egy rettentő hosszú kötetről van szó, melynek nagy részében unatkoztam. Leginkább egy brazil drámához tudnám hasonlítani. Ennyi intrikát még nem tapasztaltam egy könyvben sem. Már az elejétől kezdve az volt az érzésem, hogy M. Robinson mindent, ami csak eszébe jutott, belesuvasztott ebbe a történetben. Ami rossz megtörténhet emberrel, mind belekerült sorscsapásként az El Diablóba. Húzta mint a rétes tésztát!

Mindemellett vagy 40 évet felölelt a könyv. A 15 éves korában megismert Martinezből a végén 55 éves (majdnem nagyapó) lett, akinek persze még mindig állt a zászló. Lexi és Martinez kapcsolata ennél nem is lehetett volna zavarosabb. Egyszerűen nem tudom elképzelni Martinez személyiséget látva, hogy képes lenne 10 éven keresztül csak a távlatból figyelni… Lexi, akinek pedig egyértelműen apa komplexusa van, miért maradt meg egy olyan ember mellett, aki folyton csak bántja? Áldozat komplexusa is lenne?

Ám leginkább a könyv vége az, ami feltette nekem az i-re a pontot. A mi kis brazil drámánk ugyanis kapott egy baromi kacifántos véget, melyben fordulat-fordulatot követett. Csak itt a legvégén érthettük meg az első oldalakat (keretes szerkezet). Mégis sokkal jobban örültem volna, hogyha valami lágyabb befejezést szánt volna neki M. Robinson. Egy kicsit ugyanis túltolta.

Értékelésem: Sok jót, és rosszat is hallottam erről a könyvről. Az én véleményem valahol a két véglet között helyezkedik el. Volt ami tetszett: a lazaság, a szókimondóság, a szóhasználat, a karakterek, a spanyol szavak. Ám összességében egy nagyon hosszú brazil drámához hasonlított, amibe minden belekerült, ami csak az írónő eszébe jutott.