A. O. Esther - Frigg rokkája 1.

Kiadó:  Decens Magazin Média

Oldalak száma: 450

Kiadás éve: 2015

Sorozat: Frgigg rokkája 1.

Fülszöveg: A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba. Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?

Véleményem: Először is szeretném megköszönni A. O. Esthernek, hogy lehetőséget kínált a könyv elolvasására. Lassan már 9 könyvet olvastam az írónőtől, és büszkén jelenthetem ki, hogy nem tudtam megunni sem a stílusát, sem az elképzeléseit. Most a 10 könyvét olvasom, és ugyanolyan izgalommal, lelkesedéssel vettem bele magam a kötetbe, mintha csak az első volna. Na lássuk, milyen is volt Frigg rokkája valójában! ;)

Sonja, történetünk főszereplője nem egy szerencsés lány. Szülei meghaltak, és szeretett nagymamája is nemrégiben hagyta el az élők sorát. Ezért Alex, a bátyja befogadja magához, hogy a lánynak ne egyedül kelljen megküzdenie a gyásszal. Egy jelmezes buli után találkozik Sonja egy férfival, aki viking ruhát visel. Einarr már az első pillanatban heves érzelmeket vált ki a lányból. Bár, úgy látszik, hogy ez az érzés kölcsönös, a férfi elmondása szerint soha többé nem találkozhatnak.
Alex egy csúnya szakításon esik túl a buli éjszakáján. Az exe teljesen megtébolyodik, és úgy dönt, hogy egy tóba öli magát. Amint ez feltűnik Sonjának, próbálja megmenteni a lányt, ám úszás tudás nélkül a nő csak kapálózik, és próbál mindenbe fogásra találni. Elkeseredettségében Sonját nyomja le a víz alá, hogy életben maradhasson, ám ez főszereplőnk végét is jelenti egyben...
Sonja a tó partján ébred, mit sem sejtve arról, hogy mi történt. Igyekszik megtalálni a várost, az utcákat, ám sikertelenül. Sonja ugyanis 924-ben tér magához, ahol újfent találkozik a daliás Einarral. Vajon haza talál Sonja?

A kötet rendkívül hamar beindult, és egyből az érzelmi tengerek viharos hullámai között találhattuk magunkat. Ugyan már régebben is említettem, hogy A. O. Esther játszi könnyedséggel játszik az emberek érzelmeivel, úgy vélem, hogy Eszter most új rekordot döntött. Hiszen melyik másik könyv képes már az első 10 oldalon megríkatni az olvasót? Én még nem találkoztam ehhez foghatóval.

Einarr

A történet lényegében vitte a pálmát. Egyszerre volt új és régi. Egyedi és klisés. Nagyon hasonlított az Összetört glóriák sorozatra, mégis ég és föld a kettő. Alapjában véve több szálon fut a történet, azonban azt kell mondanom, hogy Sonja kapott fő szerepet, míg testvérének elenyésző rivaldafény járt. Bár, hogy őszinte legyek, ezt a kötetet könnyűszerrel el tudtam volna képzelni úgy, hogy végig csak Sonja szemszögéből játszódik. Ám sok plusz információhoz juthattunk Alex révén, amik mégiscsak teljesebbé tették a történetet. 

Marcus

Kimondottan tetszett, hogy az írónő nem csak a jelen történéseivel foglalkozott, hanem a szereplők egy-egy múltbéli jelentét is megelevenítette számunkra. Néha álom, vagy éppen látomás formájában. Ám egyetlen kérdés még mindig böki a csőrömet. Sonja a múltba, vagy a jövőbe lát? Végig, miközben olvastam a történetet ez a kérdés motoszkált a fejemben. Arról már nem is beszélve, hogy Alex kígyós álmát sem tudtam hova rakni. Most, akkor az tényleg a valóságban is megtörtént?
Ami a karaktereket illeti, nem szerettem meg őket annyira, mint A. O. Esther előzőleg kreált személyiségeit. Számomra egy kicsit túlbuzgóak voltak. Kivételt jelentett ez alól Sonja. Magam is meglepődtem ezen a tényen, de úgy látszik, hogy most egy női főszereplő vált a kedvencemmé.  Amit még nagyra tudtam becsülni, az az volt, ahogy Alex és Sonja egymással bántak, ahogy beszéltek egymásról. Sütött minden szavukból a szeretet. Őket leszámítva még (meglepő módon) Brenna volt az, akit ugyan nem kedveltem meg, de el kell ismernem, hogy jól alakította a fő gonosz szerepet. Szívből gyűlöltem még a lélegzetvételét is.

Sonja

Ahogy az lenni szokott, minden könyvben van romantika. Valamelyikbe kevés, én van amelyikben több. A Frigg rokkája inkább az utóbbihoz tartozott. Szerelmeseink, Sonja és Einarr között csak úgy repkedtek a szikrák. A szerelmük hihető volt, és valós. Vonzotta a szemet minden egyes jelenetük. És persze túl egyszerű lett volna, ha csak nyugodtan együtt romantikáznak, kellett valami kis pikantéria, ami feltüzeli a kedélyeket.
Ez a könyv kifejezetten olvasmányos volt, így szívesen ültem le a pihe-puha fotelembe, hogy egy kicsit elmerülhessek ebben az új/régi világban. Imádtam  azt a képet, amit Eszternek sikerült 924-ről festenie. Bemutatta viking jó és rossz tulajdonságait, szokásait, életmódjukat és a világukat. Leginkább sokkoltak azok az igazán részletes leírások, melyekben egy-egy csatáról, portyázásról, harcról tudhattunk meg többet. És természetesen sokszor rácsodálkoztak a dolgok mibenlétére. Az a tény, miszerint a vikingek világát azonos gondolkodású emberek szemén láthattuk, mint amilyenek mi is vagyunk, csak még élvezetesebbé tették az olvasást. És el is gondolkodtatott. Vajon nekem milyen tárgy hiányozna a mi világunkból a leginkább?

A történet egyik nagyon fontos momentuma a varázslat, a mágia, ami áthatja az egész könyvet. És, természetesen Frigg rokkája is összefüggésbe hozható a mágiával. Tetszett, hogy Frigg rokkája révén végre megcsillantak azok a fantasy elemek, amelyeket már megszoktam A. O. Esthertől. Az írónőre még borzasztóan jellemző az is, hogy elég bőbeszédűen képes jellemezni egy helyzetet, egy helyet, egy embert és akár egy érzést is. Nyugalom kedves moly, ugyanis Eszter által sikerült megkedvelnem a leírásokat. (Azelőtt könnyedén átlapoztam az 5 oldalas ömlengéseket.)  Ám Esther könyveiben ezek a leírások egyáltalán nem untatók, sőt kifejezetten szórakoztatóak. Képesek akár az ember lelkére is hatni, szokatlan reakciókat is kiváltani belőlük. Ami pedig különlegessé teszi ezeket, a nyelvezete. Egyszerűen elképesztően nagy szókinccsel bír Eszter, amit erőlködés nélkül képes megcsillogtatni a könyveiben.
Imádtam olvasni Frigg rokkáját, de majdnem bele is rokkantam, amikor vége lett. Annyi kérdésem maradt még megválaszolatlanul. Annyi szereplő sorsáról nem tudtam meg semmit sem. Annyi látomás vetett fel bennem kételyeket. És most ez az utolsó 5 oldal teljesen felkavart. Amit eddig tudtam, már az sem biztos. Ide nekem a következő részt! ;)

Értékelésem: 
Imádtam! Frigg rokkája egy rendkívül olvasmányos, izgalmas, eseménydús, néha morbid és néha romantikus könyv volt. Elképesztően kidolgozott világgal, melynek köszönhetően az ember tényleg átértékeli az életet. Egy kevés varázslattal, humorral megfűszerezve kellemes kikapcsolódást nyújt nyári napokon. Esther a harmadik sorozatában  (az első a múltban játszódott) (a második a jövőben) stílusosan a jövőt a múlttal összekötő témát dolgozza fel, ami nemcsak érdekes, de még üdítő is. Csak ajánlani tudom!