Salla Simukka - Vérvörös

Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft.

Oldalak száma: 240

Eredeti cím: Punainen kuin veri

Kiadás éve: 2014

Sorozat: Hófehér 1.

Fülszöveg: A 17 esztendős Lumikki Andersson kivételesen zárkózott lány, aki szinte minden iskolai aktivitásból kihúzza magát. Egyik nap azonban a fotószakkör előhívójában bankjegyeket talál felaggatva a szárítóra. Mint hamarosan kiderül, Lumikki három osztálytársa tetemes mennyiségű véres bankjegy birtokába jutott, de ekkor még egyikük sem sejti, hogy egy nemzetközi drogkartell piszkos ügyeibe nyúltak. A baráti társaság egyik tagja kinyomozza, hogy apja, a közkedvelt rendőr is nyakig benne van az ügyben, és a fiatalok orosz és észt bűnözőkkel a nyomukban végül egy titokzatos kastélyban találnak menedéket, ahol a fura fedőnevű Jeges Medve vendégszeretetét élvezhetik, ki tudja meddig... Majd az évtized leghidegebb telén, mikor mindent beborít a kékesen csillogó friss hó, vércseppek lepik el az utcákat.

Véleményem: Az a helyzet, hogy nem kis elvárásokkal álltam neki a Vérvörösnek. Már régóta szemeztem ezzel az aprócska kis könyvel a könyvesboltokban, és végre lehetőségem nyílt arra, hogy tényleg elolvashassam. Ezért szeretnék köszönetet mondani az Athenaeum kiadónak! :) Na lássuk, milyen is volt valójában a Vérvörös.

Először is szeretném leszögezni, hogy teljes mértékben más volt ez a történet, mint amire én alapjáraton számítottam. Én, ugyanis abban a hitben dédelgettem magam, hogy nagyobb áthatások, párhuzamok lesznek a Salla Simukka féle, illetve az eredeti Hófehérke között. Hát ezt bebuktam. Egy két utaláson, idézeten kívül, illetve a főszereplő nevét leszámítva nem találtam egyéb hasonlóságot. És, ami azt illeti, számomra ezek kifejezetten idegesítően, erőltetetten hatottak. Egyetlen kérdésem maradt csupán? Ennek valójában mi köze is van a Hófehérkéhez? .... Ez a tény már önmagában elég volt arra, hogy az amúgy nagy lelkesedésem megcsappanjon. Pedig ettől a tényezőtől eltekintve, nem volt rossz alapanyag a Vérvörös.
Kifejezetten tetszett, hogy a történet izgalmas, eseménydús, cselekményben gazdag, fondorlatos, és felettébb aktuális.  Lumikki jelleme nagyon beleillet a sztoriba. A droggal kapcsolatos témák, a maffiózó világ régóta nagy érdeklődést vált ki belőlem. Így szintén nagyon örülök annak, hogy Simukka mert ezekkel a bonyolult, kemény témákkal történetet alkotni. Bár hiányoltam azokat a részeket, amikor egy kicsit jobban belekukkanthattunk volna a dílerek, maffiafőnökök világába. 
Pedig nem lehet okom a panaszra, hiszen Salla váltott szemszöges írásmódban vetette lapra az eseményeket. Ez szintén pozitívumként könyveltem el. Egyetlen egy problémám volt ezzel, hogy nagyon kizökkentett a fő szálból. Pont emiatt a tényező miatt sikerült nagyon, de nagyon lassan elolvasnom az alig 240 oldalból álló kis kötetecskét. Szerencsére a legnagyobb részét még így is Lumikki szemein keresztül követhettük végig. 
A legjobban azok a jelenetek tetszettek nekem, amikor a főszereplőnk, Lumikki múltjára, sérelmeire derült fény. Azok a kegyetlenségek... azok a tettek, és mindezt képes volt tűrni egy alig 7-8 éves lány 8 éven keresztül? Rögtön más szemmel néztem Lumikkire, és arra hogy miért ilyen kemény. Hogy miért ilyen antiszociális egyéniség. Mert Lumikki minden kétséget kizáróan antiszoc. Pont emiatt nem egészen értem az egész könyvet. Ugyanis egészen a végéig nem igazán furcsálltam, hogy Lumikki segít Elisának. Mert, hát miért ne? Valahogyan össze kell hozni egy ütős sztorit! Ám, amikor a végén olyan momentumok látnak napvilágot, mint ebben a könyvben is... hát, nem értem...
Valamit azonban ki kell emelnem Simukka írásstílusából. Mindenek előtt egy nagyon tehetséges írónőről van szó, és látok benne fantáziát, mindazonáltal egyáltalán nem sikerült megfognia. Nem érte el nálam, hogy nekem mindenképpen folytatnom kell a sorozatát. Függetlenül attól, hogy  egy teljes függővéggel igyekezett ösztönözni minket erre. Másrészt, mik voltak ezek a ferde angol mondatok, amik akarva-akaratlanul folyton feltűntek a szövegben. Valami borzalmas angol tudással rendelkezem, úgyhogy sejthetitek, hogy mennyire örültem az angolnak magyar szövegkörnyezetben. A hab a tortán, hogy nem is mindig írták, vagy talán egyszer sem írták oda, hogy mi a jelentése az elhangzott szövegnek. Nem mondom, hogy nem lehetett kitalálni a rákövetkező mondatokból, mert kilehetett. Szimplán csak zavaró volt, és az én szememnek bántó.
Ami a végét illeti, már említettem, hogy egy nagy függővéggel zárult. Annyira naggyal, hogy Lumikki menekülése (mondhatni az egyik legizgalmasabb résznél) egyszerűen vége szakad. A következő kép, hogy a földön fekszik, utána pedig elviszik a mentők. Ez most, mi? Mi történt az üldözőkkel? Hogyan kerültek oda a mentők? Miért nem nyírták ki? Most egyáltalán mi történt? - Valószínűleg oda kellett volna képzelnem, de ennyire nincsen jó fantáziám, hogy összetegyem, vajon mi is történhetett... Igen, gagyi vagyok! És a végén az epilógus? Szórakozik velem Simukka? (Lehet, hogy mégiscsak elolvasom a következő részt?!)  ;)

Értékelésem: Annyira jó kötetnek indult. Látok benne potenciált, mégsem sikerült Simukkának összeraknia úgy, hogy igazán ütős végeredményt kaphassunk. Tele volt hibával, értelmetlen, nem oda illó apróságokkal, utalásokkal. Semmi köze nem volt a Hófehérkéhez, így aki egy mesefeldolgozásra számít, annak ugyanúgy csalódnia kell, mint nekem. A főszereplő szimpatikus, erős csak kiszámíthatatlan minden tette, és legtöbbször értelmetlen is. Azonben egy igazán fordulatos, izgalmas, cselekményben gazdag kötetnek mondhatom a Vérvöröst. Leginkább krimi műfajába tudnám sorolni. Nem szeretem a krimiket! Eddig is tudtam, és ez a kötet erősítette bennem ezt a tényt. A sok angol mondat teljesen felfoghatatlan számomra. Hiszen akkor is angol mondatokat használt az író, amikor nem külföldiek, hanem a főszereplő önmagában beszélt. Én is tudom, hogy az angol világnyelv, meg minden. De ettől függetlenül nagyon remélem, hogy egy ideig nem fogok ilyesmivel találkozni. Salla hidd el nekem, hogy egy könyvben nem menő keverni a nyelveket!