Vi Keeland & Penelope Ward - Nagyképű öltönyös

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ 

Oldalak száma: 360

Eredeti cím: Stuck-Up Suit

Kiadás éve: 2018

Sorozat: önálló regény

Fülszöveg: Az ellentétek meddig vonzzák egymást? A szokásos reggelnek indult a vonaton. De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira. Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot. Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek? Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten. Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek. És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről. Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni. Mert minden jó véget ér, igaz egyszer? Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.

Véleményem: Volt már szerencsém olvasni Vi Keelandtól, illetve Vi és Penelope egy együttesen írt könyvét is tartottam már a kezemben, így nem is volt kérdéses számomra, hogy a Nagyképű öltönyöst is el fogom olvasni. Sok jót halottam már erről a könyvről, és valahogy a borítóval is egyfolytában szembe találtam magam, így elérkezett a pillanat, hogy én is megismerjem ezt a bizonyos öltönyöst.

Vi Keeland és Penelope Ward közös munkájából született Szívtipró pilótát nem is olyan régen olvastam, így még elég élénken él bennem, hogy a két írónő milyen hatást is gyakorolt rám. A Szívtipró pilóta nem egy kiemelkedő alkotás, mindazonáltal elég szórakoztató volt. Szerettem a karaktereit, a cselekményt, és a rosszfiút, akinek olyan dumája volt, hogy bárkiről lebeszélte volna a bugyit. Bár a Nagyképű öltönyös előbb jelent meg, szomorúan konstatáltam, hogy a két kötet nagyban fedi egymást. Ez az érzéki csalódás végig kísért engem a könyv utolsó lapjáig.

Amennyiben nem olvastam volna a Szívtipró pilótát, azt írtam volna, hogy szerettem a karaktereket. A főszereplőnk egy igazán talpraesett leányzó, aki nem ijed meg az árnyékától. Bevállalós, aki nem fél kifejezni önmagát, s megmutatni a nagyvilágnak azt, hogy ő nem egy tucat lány. Graham pedig egy nagyképű, bunkó rosszfiú, akinek isteni tehetsége van ahhoz, hogy hogy hozzon zavarba lányokat a disznó vicceivel. Bár, ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy Graham jelleme egy színfolt volt, ebben az amúgy elég szürke történetben. Férfiszereplőnk ugyanis (nem kicsit klisés módon) rengeteg változott. Ahogy a mesékben is lenni szokott, a mi „szörnyetegünk” megismerkedett az „igazi szépséggel”, megváltoztatta őt, s ezután boldogan éltek, ahogy az lenni szokott. Bár ez így nagyon tömören hangzik, lényegében erről szólt a Nagyképű öltönyös is. Hogy hogyan változik meg az ember, amikor megtalálja az igazit.

De hát valaminek szólnia kell 360 oldal hosszan, így kapunk rengeteg bonyodalmat és intrikát is. Természetesen szerelmeseink rózsaszín lufija hamar kidurran, s valósággal találják szembe magukat, mellyel eleinte nagyon jól, későbbiekben pedig már kevésbé jól tudják felvenni a harcot.

Azt is mondanám, hogy nagyon tetszett kettejük között a kémia. Persze erotikus kötet lévén nem utolsó szempont, hogy az a bizonyos szikra meglegyen a karaktereink között. A szenvedély, az érzelmi túlfűtöttség áradt a könyv lapjaiból. Úgy érzem érdemes megemlítenem, hogy nem egy olyan jelenet van, amibe az ember lánya belepirul, így tényleg csak nagykorúaknak ajánlanám.

Műfaját tekintve egy NA, ennek megfelelően kaptunk két olyan főszereplőt, akik mindketten sérültek. Sorayát elhagyta az apja, amikor még kisgyerek volt, így nem képes bizalmas kapcsolatot kialakítani a férfiakkal. Graham pedig édesanyja elvesztése után egy olyan nőbe szeret bele, aki jobb volna, ha fűvel-fával összefeküdne, de legalább ne Graham legjobb barátjával tenné. Ennek köszönhetően ez az amúgy kedves és figyelmes srác bebújik a csigaházába, s magára ölti azt a jelmezt, melynek köszönhetően a nagyképű öltönyösként ismerjük meg. Kettejük találkozása mindkettőjükre jótékonyan hat, s mint mondani szokták, a szerelem csodákra képes. Elkezdenek egymásba szeretni, megnyílni egymásnak, a titkaik, gondolataik kendőzetlenül a felszínre törtnek. Elfogadják egymást annak amilyenek, s a hibáik ellenére is szeretik egymást.

Ám sajnos olvastam a Szívtipró pilótát. A két történet hasonlósága már-már kísérteties. Mindkettőben kapunk két lelkisérültet, az egyik a szülei támogatása nélkül él (Soraya), a másik pedig szintén képtelen megnyílni az emberek számára (Graham). Mindkét könyvben a női főszereplő önfeláldozó típus, aki bár végtelen szeretett és vágyódást tanúsít, a legelső bukkanón viszlátot mond. Illetőleg a férfi karakterekben is nagy hasonlóság vehető észre, egyetlen különbség, hogy itt cégtulajdonosunk, míg a másikban pilótánk volt. A karakterek reakciói, a történések mind nagyon hasonlóak. A végkifejlettről már csak nem is beszélve. Mindkét könyvben kb. az utolsó 80 oldalban bonyolították meg a szálakat, és sajnos még a fordulat megvalósulása is teljesen egyezik. A nagy egymásra találás hála Istennek nem évek múlva történik meg a Nagyképű öltönyösben, mindazonáltal a prológus is teljesen megegyezik, ugyanazt a csöpögős boldogságot mutatja be képekben.

Értékelésem: Nagyon szomorú vagyok, ami azt illeti. Arra számítottam, hogy valami újat kapok, így rendesen arcul csapott a tény, hogy írópárosunk ezt a könyvet mintául véve írta meg a Szívtipró pilótát. A két kötet 80%-os egyezést mutat. Alapvetően jók a karakterek, a karakterfejlődés is. A párbeszédek szórakoztatóak. Mégis azt ajánlom, hogy aki olvasott egy könyvet ettől a két írótól, az ne nyúljon egy másikhoz is, ugyanazt kapná, csak maximum más nevekkel.