Oldalak száma: 360
Eredeti cím: Stuck-Up Suit
Kiadás éve: 2018
Sorozat: önálló regény
Fülszöveg: Az ellentétek meddig vonzzák egymást? A szokásos reggelnek indult a vonaton. De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira. Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot. Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek? Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten. Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek. És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről. Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni. Mert minden jó véget ér, igaz egyszer? Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.
Véleményem: Volt már szerencsém
olvasni Vi Keelandtól, illetve Vi és Penelope egy együttesen írt könyvét is
tartottam már a kezemben, így nem is volt kérdéses számomra, hogy a Nagyképű
öltönyöst is el fogom olvasni. Sok jót halottam már erről a könyvről, és
valahogy a borítóval is egyfolytában szembe találtam magam, így elérkezett a
pillanat, hogy én is megismerjem ezt a bizonyos öltönyöst.
Vi Keeland és Penelope Ward közös
munkájából született Szívtipró pilótát nem is olyan régen olvastam, így még
elég élénken él bennem, hogy a két írónő milyen hatást is gyakorolt rám. A
Szívtipró pilóta nem egy kiemelkedő alkotás, mindazonáltal elég szórakoztató
volt. Szerettem a karaktereit, a cselekményt, és a rosszfiút, akinek olyan
dumája volt, hogy bárkiről lebeszélte volna a bugyit. Bár a Nagyképű öltönyös
előbb jelent meg, szomorúan konstatáltam, hogy a két kötet nagyban fedi egymást.
Ez az érzéki csalódás végig kísért engem a könyv utolsó lapjáig.
Amennyiben nem olvastam volna a
Szívtipró pilótát, azt írtam volna, hogy szerettem a karaktereket. A
főszereplőnk egy igazán talpraesett leányzó, aki nem ijed meg az árnyékától. Bevállalós,
aki nem fél kifejezni önmagát, s megmutatni a nagyvilágnak azt, hogy ő nem egy
tucat lány. Graham pedig egy nagyképű, bunkó rosszfiú, akinek isteni tehetsége
van ahhoz, hogy hogy hozzon zavarba lányokat a disznó vicceivel. Bár, ha
őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy Graham jelleme egy színfolt volt,
ebben az amúgy elég szürke történetben. Férfiszereplőnk ugyanis (nem kicsit
klisés módon) rengeteg változott. Ahogy a mesékben is lenni szokott, a mi „szörnyetegünk”
megismerkedett az „igazi szépséggel”, megváltoztatta őt, s ezután boldogan
éltek, ahogy az lenni szokott. Bár ez így nagyon tömören hangzik, lényegében
erről szólt a Nagyképű öltönyös is. Hogy hogyan változik meg az ember, amikor megtalálja
az igazit.
De hát valaminek szólnia kell 360
oldal hosszan, így kapunk rengeteg bonyodalmat és intrikát is. Természetesen
szerelmeseink rózsaszín lufija hamar kidurran, s valósággal találják szembe
magukat, mellyel eleinte nagyon jól, későbbiekben pedig már kevésbé jól tudják
felvenni a harcot.
Azt is mondanám, hogy nagyon
tetszett kettejük között a kémia. Persze erotikus kötet lévén nem utolsó
szempont, hogy az a bizonyos szikra meglegyen a karaktereink között. A
szenvedély, az érzelmi túlfűtöttség áradt a könyv lapjaiból. Úgy érzem érdemes
megemlítenem, hogy nem egy olyan jelenet van, amibe az ember lánya belepirul,
így tényleg csak nagykorúaknak ajánlanám.
Műfaját tekintve egy NA, ennek megfelelően
kaptunk két olyan főszereplőt, akik mindketten sérültek. Sorayát elhagyta az
apja, amikor még kisgyerek volt, így nem képes bizalmas kapcsolatot kialakítani
a férfiakkal. Graham pedig édesanyja elvesztése után egy olyan nőbe szeret
bele, aki jobb volna, ha fűvel-fával összefeküdne, de legalább ne Graham legjobb
barátjával tenné. Ennek köszönhetően ez az amúgy kedves és figyelmes srác bebújik
a csigaházába, s magára ölti azt a jelmezt, melynek köszönhetően a nagyképű öltönyösként
ismerjük meg. Kettejük találkozása mindkettőjükre jótékonyan hat, s mint mondani
szokták, a szerelem csodákra képes. Elkezdenek egymásba szeretni, megnyílni
egymásnak, a titkaik, gondolataik kendőzetlenül a felszínre törtnek. Elfogadják
egymást annak amilyenek, s a hibáik ellenére is szeretik egymást.
Ám sajnos olvastam a Szívtipró
pilótát. A két történet hasonlósága már-már kísérteties. Mindkettőben kapunk
két lelkisérültet, az egyik a szülei támogatása nélkül él (Soraya), a másik
pedig szintén képtelen megnyílni az emberek számára (Graham). Mindkét könyvben a
női főszereplő önfeláldozó típus, aki bár végtelen szeretett és vágyódást
tanúsít, a legelső bukkanón viszlátot mond. Illetőleg a férfi karakterekben is
nagy hasonlóság vehető észre, egyetlen különbség, hogy itt cégtulajdonosunk,
míg a másikban pilótánk volt. A karakterek reakciói, a történések mind nagyon
hasonlóak. A végkifejlettről már csak nem is beszélve. Mindkét könyvben kb. az
utolsó 80 oldalban bonyolították meg a szálakat, és sajnos még a fordulat
megvalósulása is teljesen egyezik. A nagy egymásra találás hála Istennek nem
évek múlva történik meg a Nagyképű öltönyösben, mindazonáltal a prológus is
teljesen megegyezik, ugyanazt a csöpögős boldogságot mutatja be képekben.
Értékelésem: Nagyon szomorú
vagyok, ami azt illeti. Arra számítottam, hogy valami újat kapok, így rendesen
arcul csapott a tény, hogy írópárosunk ezt a könyvet mintául véve írta meg a
Szívtipró pilótát. A két kötet 80%-os egyezést mutat. Alapvetően jók a karakterek,
a karakterfejlődés is. A párbeszédek szórakoztatóak. Mégis azt ajánlom, hogy
aki olvasott egy könyvet ettől a két írótól, az ne nyúljon egy másikhoz is,
ugyanazt kapná, csak maximum más nevekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.