Erin Watt - Cifra palota

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Oldalak száma: 408

Eredeti cím:

Kiadás éve: 2018

Sorozat: Royal család 3.

Fülszöveg: Ella Harper eddig minden kihívással megküzdött, amit az élet az útjába sodort. Kemény és kitartó lány: mindennél fontosabb számára, hogy megvédje a szeretteit. Rég elvesztett apja felbukkanása és a barátja életének hajszálon függő összeomlása talán mégis túl nagy terhet jelent a számára. Reed Royalnak gyorsan felforr az agyvize, és még gyorsabban jár el a keze. De most visszaüt rá, hogy eddig minden problémát erőszakkal oldott meg. Ha meg akarja menteni saját magát és a lányt, akit szeret, felül kell emelkednie gyötrő múltján és megtépázott hírnevén. Senki sem hisz abban, hogy Ella túlélheti a Royalokat. Mindenki biztosra veszi, hogy Reed mindenkit tönkretesz. Talán igazuk van. Minden és mindenki összeesküdött, hogy szétválassza Ellát és Reedet. Meg kell találniuk a kiutat a törvény szorításából, muszáj megmenteniük a családjukat, és kideríteni az összes titkot a Cifra Palotában.

Véleményem: A Papírhercegnő, azaz a sorozat első részének imádata után a Megtört herceget némiképp csalódásnak éltem meg. A széria második kötete ugyanis valamivel sötétebb, komorabb hangulatú volt, mint arra számítottam, és még az sem tudta helyre billenteni az egyensúlyt, hogy váltott szemszögben olvashattuk tovább a történetet. Ám a csavaros befejezésnek köszönhetően nem is volt kérdés, hogy a harmadik részt is a kezembe kell vennem.

A második rész orbitális függővége után kíváncsian vártam a Cifra palotát. Onnan folytatódik tovább a történet, ahol az előző részben abba maradt. A Royal házban megjelennek a rendőrök, hogy elvigyék Reedet, akit Brooke meggyilkolásával vádolnak. Illetve Ella eddig halottnak hitt apja is feltűnik a színen. A Royal házban teljes a kavarodás.

Már a második részben is úgy éreztem, hogy írópárosunk eltért az eredeti műfajtól. A Cifra palotánál pedig határozott benyomásom volt, hogy én nem is NA-t, hanem egy krimit olvasok. A kötet nagy része abból állt, hogy próbáltunk rájönni arra, hogy vajon ki is lehetett az elkövető. Ki, miért, kit fizetett le, ki, hogyan akarja rákenni az egész esetet Reedre? Mondanom sem kell, hogy emiatt a kötetet inkább idegőrlőnek érzetem, mintsem szórakoztatónak vagy izgalmasnak.

Szintén negatívumként tudom elkönyvelni, hogy az általam úgy szeretett főszereplők is nagy változásokon mentek keresztül, ám sajnos nem pozitív értelemben. Reedben azt szerettem, hogy mindig kiállt magáért, a családjáért, határozott ember volt. Ebben a részben azonban a bizonytalansága, önfeláldozása, mártírsága domborodott ki. Ahelyett, hogy a küzdelmet választotta volna, eluralkodott rajta a félelem, s inkább bűnösnek vallotta volna magát. Persze részben érthető, hisz nem mindegy hogy 20 vagy 5 évet tölt a cellájában, azonban hiányoltam belőle a túlélési ösztönét. Ahelyett, hogy próbált volna utána járni a dolgoknak, mindent rábízott a nyomozókra, az ügyvédre, és csak ült a popsiján, ami nekem meglepő tekintetbe véve, hogy milyen temperamentuma van.

Ellával sem voltam elégedettebb. Benne pont azt szerettem, hogy mindegy ki, mit mondott, ő mindig kiállt saját magáért. Rá nem vonatkoztak a szabályok, mindent meg tudott oldani egyedül, nem kellett másra támaszkodnia. Erre megjelenik apuci, (akit amúgy soha nem is ismert) és mindent úgy csinál, ahogy apuci mondja. Egyszer sem próbált meg kiállni magáért. Az várta, hogy majd Callum, vagy az egyik Royal fiú lépni fog, hogy megvédje őt, de ennek hiányában minden úgy történt, ahogy apu akarta.

A romantikus jelenetekre is rányomta a bélyegét a hirtelen megjelent apuci. Hisz ellenezte, hogy Ella és Reed között bármilyen kapcsolat is legyen. Így párocskánk találkái lopott pillanatokra korlátozódtak le. Bár a szenvedély, a fülledtég továbbra is meg volt köztük, valami hiányzott belőle, erőltetettnek éreztem ezeket a jelenteket. És, amikor végre eljutottunk ahhoz a bizonyos jelenethez, amikor kettejük szerelme végre beteljesül, ért a legnagyobb csalódás. Több mint 2,5 köteten keresztül megvárakoztattak minket a szex jelenettel, s amikor végül megtörtént, összecsapottnak éreztem. Nem mondanám különösebben romantikusnak sem. Egyszerűen egy nem túl részletes oldalnyi kis leírás volt, melynek olvasása közben az a benyomásom támadt, mintha egyszerűen csak le akarták volna tudni ezt is a történetben. Nagyon gyenge volt. Ami már csak azért is meglepő, mert Elle Kennedy könyveiben nem ilyen minősíthetetlen erotikus jeleneteknek lehettünk tanúi…

A kötet végét azonban pozitív csalódásként éltem meg.  A gyilkos személye már önmagában meglepődést, és szörnyülködést váltott ki belőlem. Ám azok a titkok, amik napvilágot láttak, sok embert fognak még meglepni rajtam kívül. Nem mondanám, hogy egy boldog véget kaptunk, ám a jelenlegi helyzetben korrektnek tartom a befejezést. Minden visszakerült a helyére. Ám még mindig van 2 kötet a sorozatból, amiknek még a pontos megjelenéséről nincsenek információk. Angol címei: a Fallen Heir és a Cracked Kingdom.

Értékelésem: Sokkal többet vártam volna ettől a kötettől, ám már a második résznél is éreztem, hogy a Royal család sorozat színvonala lefelé ível. Se az erotikus jelenet, se a karakterek nem olyan irányba haladtak, amire az ember azt mondja, hogy „Ez igen, ide nekem a következő részt is!”. A Cifra palota lényegében egy NA-nak csúfolt harmat gyenge krimi volt, amit olvasva az az érzésem támadt, hogy maguk az írók sem nagyon tudták, hogy pontosan mit akarnak kihozni a történetből. Persze nem mondom, voltak meghökkentő jelenetek, titkok, ám összességében nem egy olyan könyv, amit szívesen újraolvasnék a jövőben. Elle-éknek az első könyvnél, a Papír hercegnőnél meg kellett volna állniuk, mert az legalább élvezhető volt.