Lois Lowry - Valahol, messze

Kiadó: Animus Kiadó Kft

Oldalak száma: 180

Eredeti cím: Gathering blue

Kiadás éve: 2004

Sorozat: Az emlékek őre 2.

Fülszöveg: A Föld ki tudja, melyik zugában, valamikor a jövőben él egy közösség, melyben annak, aki egyedül marad, akinek valami testi hibája van, nincs sok reménye a túlélésre. A sántikáló Kira serdülő lányként jut árvaságra, ám az Őrzők Tanácsa nem csupán megvédi az ellenségeitől, de szinte fényűző körülményeket is biztosít a számára, s egy igen fontos feladattal bízza meg. Mihez kezd a lány megbízatásával, melyet egyedülálló tehetségének köszönhet? - ezt meséli el az Emlékek Őre szerzője különös hangulatú, izgalmas történetében. A regényt Az Év Legjobb Könyve díjjal tüntette ki az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal.

Véleményem: Az emlékek őre című könyv befejeztével egyértelművé vált számomra, hogy folytatom ennek a sorozatnak az olvasását. És ez nem is igazán annak tudható be, hogy egy nagyon izgalmas könyvről lenne szó. Sőt, pont az ellenkezője. De, az egyik kedvenc befejezésemmel (szarkazmussal mondom) zárták az első részt, függővéggel. Amit nem kicsit utálok, hiszen így még sokkalta kíváncsibb vagyok, mint úgy általában egy folytatásra. Szóval, GO!

Kira már a születése napján is más volt, mint az átlagos gyermekek. Ugyanis ő kicsavarodott lábbal született, ami miatt már az első pillanatban a falubéliek végezni akartak vele. De Kira anyukája nem engedte ezt, helyette minden tudományát átadta lányának.

De, amikor elérkezik az a pillanat, amikor a lány anyja eltávozik az élők közül, akkor megint mindenki ő ellene van. És hiába tud gyönyörűen hímezni, az már nem vett a latba, hiszen a falubéli asszonyok úgy állítják be ezt az egészet, mintha Kira teljesen használhatatlan lenne.

Mivel az asszonyok Kira, nem mellesleg megörökölt háza helyére karámot akarnak építeni, képesek egészen az Őrzőkhöz fordulni, hogy döntsenek, és ítéljék a falunak a Kira birtokát. Ekkor, bár Kira elveszíti a területét, de nyer egy új lakást, amiben nyugodtan élhet, és ahol dolgoznia kell. Az új munkája pedig nem más, minthogy az Énekesnek megvarrja a ruháját. Annak az énekesnek, aki előadja majd a romlást.

De Kira találkozik Thomasszal, és még sok minden mással, amitől tetőstől megváltozik az élete.

Azonban, szinte a könyv első pár sorából kiderült számomra, hogy ez közel s távol nem arról a történetről szól, mint maga az első rész.

Vegyünk egy teljesen alapdolgot. A szereplőket. akik egyáltalán nem egyeztek meg a két könyvben. Ellenben, pont mint Az emlékek őrében, ebben is azonnal belecsöppentünk egy olyan cselekményszálba, amiről fogalmam nincsen. 

A kezdeti sokkomból felébredve sem tudtam felvenni a fonalat, ami nem annak tudható be, hogy hülye lennék. Inkább annak, hogy egyfolytában kerestem az összefüggéseket, ugyanis ez egy sorozat, csak van valami közös pont?! (Mellesleg ha van is, én nem fedeztem fel:()

Arról nem is beszélve, hogy az eddigi dísztópikus világ is teljesen megváltozott. Most nem volt Tanács, csak úgynevezett Őrzők.

És, az eddigi közösségből kikerültünk egy morbid, kíméletlen világba, ahol az emberek látják a színeket, akár létre is tudják hozni őket. Szóval, most komolyan! Mi is az összefüggés???

De, hogy komolyra vegyem a szót, ez a könyv sem tudott lenyűgözni, ahogy a másik sem. Sajnos nem tudott lekötni, úgyhogy rengeteg sóhajtozás, ásítás árán ugyan, de kiolvastam.

Tehát unalmas volt! Lassan indult be, bár nem tudnám megmondani, hogy mikor is léptünk át azon a bizonyos ponton.

Mindenesetre, biztos vagyok abban, hogy feladtam a további olvasási próbálkozásaimat, ezzel a sorozattal, és magával az írónővel kapcsolatban.

Megint nem kaptam választ a kérdéseimre, amik már az előző kötetnél is rohadtul bökték a csőrömet. Arról nem is beszélve, hogy fontos kérdésekre, mély kérdésekről lenne szó, de nem fogom megint szorul szóra felsorolni. Már meguntam az ismétlést.

És egyszerűen csak hiányolom belőle azt, hogy kommunikációt olvashassak, mert szerintem ez az egész könyv leírások halmazából áll, és ha jók vagyunk, akkor megszán minket Lois néni, és ad számunkra egy kis párbeszédet. :/

A szereplőket még mindig nem tudtam megkedvelni, valahogy az ő megszeretésük (és a kérdésekre választ adni) mellőzöttnek bizonyult, Nem tudom, hogy miért van ennek a könyvnek ennyire jó értékelése, mert én semmi, de semmi jót nem találtam ebben a kötetben, ami szerintem gördülékennyé, olvashatóvá tenni számomra ezt a könyvet. Ugyanis ha őszinte akarok lenni, akkor azt kéne mondanom, hogy ez a könyv egy igazi kínszenvedés volt. Én meg mazochista vagyok, mert egy ilyen rossz könyvvel sanyargatom magam, amikor annyi jó könyv vár felfedezésre. 

Értékelésem: Mivel ez a könyv egy rövis kis valami, ezért nem is szerettem volna sokat fecsegni a hibáiról vagy az előnyeiről, bár inkább az előbbi. :) Kevés volt a párbeszéd. Az egésznek semmi köze nem volt az első részhez a sorozatban. A kötet első része zavaros volt, és nyávogás, ahol valaki nagyon sajnáltatja magát. Egy sokkal morbidabb és erőszakosabb világba kerültünk, mint előzőleg. Nem bírom a szereplőket, valahogy borzalmasan vannak ők is meg a sztori is megírva. Miért is szeretik annyian Lois írásait?? - Erre légyszíves feleljen valaki, mert én ezt nem értem. Hiszen az írásai olyanok, hogy találd ki, hogy miért történhetett ez. Valahogy elsiklik a lényeg felett, és mivel rossz passzban vagyok, képes vagyok ezen fennakadni. Ajánlom - e?? NEM, NEM, ÉS NEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!