2015. július 27., hétfő

Leiner Laura - Hullócsillag

Kiadó: GABO KÖNYVKIADÓ ÉS KERESK.KFT.

Oldalak száma:412

Kiadás éve: 2015

Sorozat: Bexi 2.

Fülszöveg: Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot viszont teljesen elfelejtették, mert végül nem ő nyerte a tehetségkutató műsort. Körte mindent megtesz, hogy ismét sikeressé tegye Márkot, de ez nem egyszerű, nagyon mélyről kell felhozni a srácot. És hát ott vannak neki Aszádék is, még mindig a garázsában. Ezért aztán Körte megragadja a romlott majonéz miatt adódó lehetőséget, és belegyezik abba, hogy menedzseltjeivel Londonba repüljön egy utazási műsor forgatására.


Véleményem: A Bexi sorozat volt az első olyan Leiner Laura sorozat, ami megragadott valamit bennem. A Késtél teljes mértékben elvarázsolt, hiszen egy olyan nézőpontból követhettem végig a magyar sztárok életét, mely cseppet sem mondható mindennapinak. A Késtél borzalmasan nagy függővéggel zárult, így mondhatom, számoltam a napokat, hogy a kezembe kerülhessen a folytatás. Nem kis elvárásokkal kezdtem neki a Hullócsillagnak, de hál' Istennek nem kellett csalódnom!
Bexi sikeres 2 lemezes sztárként éli tovább az életét, miután Nagy Márkkal való közös megbízása véget ért. Ugyan a fiú végül is tovább jutott, sikerült teljesen elrontania a Pop/rocksztár leszek döntője előtti hetet, így nem kevés márkertől mondhatott búcsút. Nagy Márk elbukta a versenyt, és kiábrándító viselkedésével mélyebbre ásta magát a szakmában, mint az elképzelhető. Jelenleg Körte egyengeti tovább a már nem létező pályáját. Bexi és Márk egy jó darabig nem is beszélgettek egymással, ám végül mégiscsak egymással szembe kerültek. És a kettejük közti barátság csak még szorosabbá vált. 
Nagy kiugrót jelentett mindkettejüknek,  hogy elutazhatnak Londonba, ám társaságuk kiegészült Aszádékkal és Lexivel is, Bexi klónjával. És ha ez mind nem lenne elegendő, Bexinek általános problémákkal is meg kell küzdenie, melyekbe második élete a levesébe köp. Vajon sikerül Nagy Márknak feltámadnia poraiból? Vajon Bexi és Geri között kialakulhat mélyebb kapcsolat? Vajon Bexi képes lesz minden problémát elhárítania?

Imádtam az első részt, és való igaz, hogy nem kellett csalódnom ebben a részben sem. Sőt, ha mondhatom, ez a rész még jobban sikerült, mint az első, pedig már az is a kedvencemmé vált. Lehet ezt még fokozni?! Valószínűleg lehet. Alig várom, hogy a következő rész is a kezemben lehessen, és egy hasonlóan pozitív, fanatikus bejegyzést írhassak róla. ;)Nagyon hamar beindult a kötet, és persze visszakaphattuk írónőnk lehetetlen, ámbár fantasztikus humorát, ami egy ehhez hasonló esős nyári délutánra, mint a mai, tökéletesen megfelelt. Mindig is szerettem a vicces könyveket, így nyilván ez sem volt ez alól kivétel. Laura néha csípős, szarkazmussal teli humorra annyira megnevettetett, hogy nem is láttam a könnyeimtől a betűket. Leiner Laurának hatalma van a szavak fölött, amilyet nem is félt kihasználni!
Ez a kötet, és az első rész is ugyan olyan izgalmakat tartogatott számunkra. Izgalmak alatt pedig azt értem, hogy folyamatosan ment a szarkavarás. Ezt sajnos nem tudom szebben kifejezni. Néha idegőrlő volt ugyan, ám mégis szórakoztató, hogy szereplőink egyik kellemetlen helyzetből a másikba keverték saját magukat. Bizony ám! Itt mindenki saját magának köszönhette azt a kialakult helyzetet, amiben jelenleg térdig gázolt. Némileg tetszett ez a megvilágítás, hiszen az írónő így próbálja (legalábbis szerintem) önállóságra, felelősség teljességre nevelni fiatal olvasóit. Hiszen minden mesének van tanulsága! ;)
A Hullócsillag egy nagyon összetett és pörgős sztori volt. A cselekményszál tömött volt, így nem nagyon volt időnk arra, hogy unatkozzunk. Ezenkívül rendkívül olvasmányos egy könyv, így két szuszra sikerült is kiolvasnom. Imádtam olvasni, egyfolytában mosolyogtam. Természetesen erről a habkönnyű és vidám hangvitelű történetvezetés is tehetett.Arról már csak nem is beszélve, hogy az eddigi (számomra) idegesítő szokásait is teljesen levetkőzte magáról Laura. Ugyanis a Bah-k száma örömmel jelentem, hogy majdnem lenullázódott. De azért egyszer egy szócsatában mégiscsak felbukkant... Szintén problémáim voltak a Késtélben a nevekkel. Hiszen Puding, meg Körte nem kifejezetten népszerű nevek közé tartoznak. Ám míg az első könyvben ez kifejezetten zavart, addig a Hullócsillagban egyáltalán nem is tűntek fel, sőt természetesnek vettem őket.
Ami a szereplőket illeti, míg az előző részben nem volt különösebb véleményem róluk, büszkén mondhatom, hogy sikerült közel kerülnöm hozzájuk. Bexit az előző részben szerettem, most azonban legszívesebben egy jó nagy tockost adnék neki, hiszen ennyire nem lehet vak senki. Ha meg igen, akkor legyen szíves most azonnal elhúzni egy orvoshoz, mert ez tűrhetetlen. Mondanom sem kell, hogy az egész kötetben nem más generálta a feszültséget, mint drágalátos főszereplőnőnk Gerije. Evvel a fiúval túlzás nélkül mondom, csak a baj van! Geri olyan szinten kihasználja szegény lányt, hogy az hihetetlen. Ám nem is ezen a ponton rágtam be nagyon. Hanem azon, ahogy beszélt Bekivel. Arról már nem is beszélve, hogy utána még Rebi érezte rosszul magát, még neki lett bűntudata! 
Egyetlen egy kérdésem lenne csupán? Minek kellett ebbe a történetbe beleszenvedni egy szerelmi háromszöget. Annyira boldog voltam ugyanis, amikor a Késtélben ez a dolog nem volt erőltetve. És most csak ezzel szembesültem.
A szereplők közül még Márkot szeretném kiemelni. Húhh! Az előző részben még semleges voltam, ám most már biztos vagyok benne, hogy Márk egy lett a kedvenc férfi szereplőim listáján. Imádom azt a szöveget, azt az önimádóságot, amit színlelten add elő. Közben mégis annyira törődő, hálás és jó fej! És tetőtől talpig, fülig szerelmes Bexibe. Esküszöm, hogy nem értem miért nem volt egy kicsit rámenősebb. Laura egy olyan szereplőt teremtett Márk személyében, aki egy belevaló, nagyszájú, önimádó, sármos alak. Ezek a tulajdonság jegyek egy csöppet sem férnek össze azzal a Márkkal, aki még kimondani sem képes normálisan, hogy tetszik neki valaki.
És a Vége? Sírás határán vagyok esküszöm. Ha most ebben a pillanatban odanyomná valaki a kezembe a következő részt, az is késő lenne. Ugyanazok az érzések cikáznak bennem, mint amikor végeztem a Késtéllel. Düh, szomorúság és egy jó nagy adag kíváncsiság. ;) Az egész történet fordulat tömkelege, mégis sikerült az írónőnek egy ki****ot nagyot durrantania a végén. Nem tudtam hogy sírjak e, vagy nevessek a találékonyságán. Ennél bonyolultabb ugyanis már nem igazán lehetne ez a történet. Pedig ha jól sejtem Laura még rá fog cáfolni ezen könnyű kijelentésemre. Tehát minden jó ha a vége jó? Biztos vagyok benne, hogy sokan nem így fogják gondolni, amikor leteszik ezt a könyvet, ám tényleg megéri elolvasni. Régóta voltam ennyire feszült, izgatott egyben vidám egy könyv olvasásától. Azt hiszem, hogy hivatalosan felírhatom Leiner Laurát a kedvenc írónőim listájára! ;)

Értékelésem: Imádtam! Nem is jutok szóhoz, annyira tetszett. Mindennel, még a negatívumokkal együtt is csak kedvencnek tudom kikiáltani, ami azért nagy szó. Továbbra is tetszik maga a téma, amit feldolgoz a könyv, ám most sokkal inkább a feszültség fogott meg a sztoriban. Hihetetlen, hogy egyszerre vagyok rém feszült, olykor dühös és vidám. Továbbra is imádom Leiner Laura humorát, hiszen nem egyszer sírva röhögtem a kialakult helyzeteken. Negatívumként csak azt tudom felhozni, hogy nem szeretem a szerelmi háromszögeket, és szó szerint imádkoztam, hogy legalább a Bexi sorozatban ne kelljen szembetalálnom magam vele. Sajnos nem úgy látom, hogy megússzuk. Ám minden tiszteletem az írónőnek, olyan szempontból, hogy a kialakult helyzet ellenére főszereplőnk tudja, hogy mit akar. Ám nagyon valószínű, hogy a következő részben sodródni fog az árral. Hogy őszinte legyek, nem is igazán tudom, hogy milyen tettel lehetne semlegesnek maradni Geri és Márk között. Itt leginkább a kötet végéről beszélek, ami oltári nagy fordulatot jelentett, és akkora függővég kacsintott rám, hogy azt hittem kimenekülök az országból!
Tűkön ülve várom a következő részt, hiszen a Bexi sorozat elmúlt két része teljes mértékben megvett magának. Szórakoztató, friss és nem hétköznapi. Csakis ajánlani tudom!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm véleményed
~ Angie ~