2014. november 11., kedd

Delphine de Vigan - No és én

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Oldalak száma: 212

Eredeti cím: No at moi

Kiadás éve: 2011

Sorozat: különálló regény



Fülszöveg: Lou tizenhárom éves, látszólag mindene van, szülei, szobája, számítógépe. Lou intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai. Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások előtt, és a cipőfűzője is mindig lóg. No tizennyolc éves, senkije és semmije nincs, csak egy zötyögős kerekes bőröndje.  No bizalmatlan, vad, keserű.  No az utcán él. Hajléktalan. Lucas tizenhét éves, az osztályban túlkoros, már kétszer bukott.  Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte. Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban. Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.
Szembeszállhat-e három tizenéves a világgal, a társadalmi realitásokkal? Vagy minden próbálkozás hiábavaló, úgyis mindig a könyörtelen valóságé az utolsó szó?


Véleményem: Igazából nem számítottam semmire, nem volt semmiféle elvárásom sem evvel a történettel kapcsolatban. Egyszerűen csak sok pozitív véleményt olvastam róla, így neki álltam. De, amilyen történettel szembekerültem, méltán mondhatom, hogy meglepett.

Lou 13 évesen már gimnáziumban tanul, ugyanis kihagyott pár osztályt. Ő az az igazi okostojás, aki mindenre kíváncsi, és mindenek tudni akarja a működését. Így, amikor a suliban kiselőadást kell majd tartania, akkor egy olyan témát választ, amihez nem sok embernek füllik a foga. Lou témája nem más, mint a hajléktalanok.
A Lou az utcán találkozik egy alig 18 éves lánnyal, No - val, aki nemrégiben került az utcákra, Először csak beszélgetnek, barátkoznak, majd elkészítenek egy olyan interjút, ami biztosítja Lou számára a sikert. De, ahogy a lány egyre jobban beleássa magát a hajléktalanok világába, annál jobban át tudja érezni a fájdalmukat is. Így végül sikerül szüleit meggyőzni arról, hogy fogadják be Not, és éljenek együtt ők, így négyen.
És ez a fajta változás kihat az egész családra, és annak jövőjére is.

Mivel nem olvastam el a fülszöveget, így eléggé meglepett a, a könyv témáján, ami a vártnál egy kicsivel komolyabb lett. Hiszen azon kívül, hogy a hajléktalanok világáról, szokásairól, és a mindennapos küzdelmükről olvashattam, ami mellesleg olyan dolgokat fedett fel előttem, amire soha a büdös életben nem gondoltam volna, még a gyász fontos kérdését is boncolgatta.
A kötet viszonylag legelején kiderült, hogy Lou nem egy túl jó családi háttérből származik. Ugyan szülei nem verik, nem bántalmazzák, de a lány közel sem kapja meg azt a törődést, azt a figyelmet, amire vágyik, hiszen mindenki lelkiismeretét, tudatát beárnyékolja az a tény, hogy a család második gyermeke még csecsemő korában elhunyt. Ez olyasfajta letargiát, deppit vált ki szereplőinkből, hogy abba bele sem merek gondolni. De azt el tudom képzelni, hogy milyen lehet olyan viszonyok mellett felnőni, amikor az anyukás hozzád sem szól, akár már évek óta. És, állandóan gyógyszerezi magát, önpusztító életformát végez, amit neked végig kell nézned.
Aztán ott volt még No múltjai is, amit ugyebár csak csöpögtetve közölt az olvasókkal Vigan. Rendkívül elborzasztót maga a tény, hogy egy anya ennyire képes a gyűlöletre, és itt is felrémlettek az önpusztítás különböző módszerei.
Szóval a kötet a bús hangulati skálát üti. Mégis rengeteg olyan dolgot képes adni az olvasónak, ami kisebb mosolyra görbíti szájunk sarkát. Effektíve persze nem egy túl humorokban bővelkedő mű, de olyan jelentéssel bír, amiért ha nem többször, de legalább egyszer érdemes elolvasni.
Ettől eltekintve engem nem fogott meg sem a könyv, sem az író stílusa. Bár képes volt kihozni belőlem az empátiát a történet, és el is gondolkodtatott, nem éreztem át bizonyos helyzeteket. És az, hogy a koldusok életmódja után átugrunk Lucasra és Loura (szerelmi életükre) nekem egy kicsit gyors, sokkoló volt, váltás szempontjából.
Arról már nem is beszélve, hogy a kötet tulajdonképpen leírások halmaza, nagy ritkán fordult csak elő egy - egy párbeszéd. És én ezt nagyon sajnáltam. Viszont pozitívumként tudom elszámolni azt a tény, miszerint a kötet E/1 személyben íródott, mégpedig Lou szemszögéből. Bár engem érdekeltek volna bizonyos részek No szemszögéből is. Na, már megint milyen telhetetlen vagyok!
Mit sajnáltam még nagyon? Azt, hogy milyen sok apró részletre mellékszálra kitért még Vigan. Nem lett volna evvel baj, ha egy kicsit kisebb mennyiségben szolgáltat a mellékszálakról információt, és ezek a dolgok nem uralkodtak volna el a történeten. Mert így, pontosan ez történt, ami unalmassá tette a könyvet, és olykor - olykor szenvedve olvastam tovább a kötetet pont emiatt.
Igazából én már rájöttem, hogy nekem nem szabad ilyesmit olvasnom, mert nekem megfekszik a gyomromat, és utána képes vagyok akár órákon át ezen rágódni.
A történet hibái ellenére szép, tanulságos, kiemelkedő. Itt már olyan dolgoknak is tanui lehetünk, ami hiányzik a mai társadalomból. Hogy másokkal is törődünk, nem csak magunkkal. Személy szerint nagyon tetszett nekem az, amikor befogadták Not. Köpni . nyelni nem tudtam, mert ilyesmire nem számítottam az író részéről.
Én ugyan nem kedveltem meg a szereplőket, de merem remélni, hogy evvel egyedül vagyok. Bár azért némi szimpátiát éreztem No - val szemben, de semmi több. Igaz, mindegyiknek volt személyisége, karaktere, elvei és céljai, amiket el szerettek volna érni. Ezek a célok néhol a világ megmentéséig, néhol meg egy kényelmes otthonig terjeszkedtek. Ez is azt mutatta, hogy mindenki más a fontossági sorrendje. És aki már megjárt a poklot sosem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt.
Lou egy egész szerethető, elviselhető karakter volt. Célokkal és elvekkel. Mégis talán a kíváncsiságával nyűgözött le a leginkább. Azzal, hogy mindig mindennel kapcsolatban tisztában szeretett volna lenni, és mindenek tudni akarta a működését. És ahhoz képest, hogy stréber, mert kiállni magáért.
No egy visszahúzódó, mégis kemény csaj volt, aki nekem már az elejétől fogva szimpatikus volt. És félénksége is megérthető a múltjának ismerete fejében. Meglepő volt számomra az, hogy milyen egy ambiciózus lánnyal kerültünk szembe. Hiszen amint esélyes nyílt rá, elkezdett dolgozni.

Értékelésem: Ez a könyv önmagában nagy meglepetés volt. Komoly témát boncolgatott, amihez kell egy kicsi lélekjelenlét, Olyan szülőket, embereket mutatott be, akikkel sohasem szeretnék találkozni, hiszen áradt belőlük a gyűlölet. Mégis a könyv nagy témája az egymáson való segítség, ami a mai időkben nagyon ritka. A szereplők szerethetőek voltak. Kevés volt a párbeszéd ellenben nagyon sok leírás volt. Nagyon nagy váltások váltak észrevehetővé. A mellékszálak jobban előtérbe kerültek, mint kellett volna, ami bekavart a főszálba. Unalmas volt néhány ponton, azokat túl kellett élni.
Összességében nem nekem való volt, mégis ajánlanám, hogy legalább egyszer olvassátok el, mert komoly jelentéssel bír!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm véleményed
~ Angie ~